Amikor nem számít, jó-e az anya énekhangja

Nem meglepő, hogy sokan hálásak az itt dolgozóknak. Orvosoknak, nővéreknek, védőnőknek, akikkel több héten vagy hónapon keresztül találkoztak, akik egy-egy szóval bátorították az aggódó anyákat, apákat, vagy csak csöndesen végezték a dolgukat. Erről, a háláról tanúskodnak az osztály előtt, a kórházi folyosó falára kirakott tablók, amelyeken szülőktől kapott levelek, fotók bizonyítják a babák fejlődését a nehéz kezdetekhez képest.

Grammok és centik jelzik a gyarapodást, azt, hogy minden rendben, elmúltak a kétségekkel teli hetek, hónapok. Ide érkezik – a kórház, a dolgozók nyitottságának, együttműködésének köszönhetően – most már hetente, péntekenként Horváth Irma PIC Ringatót tartani. Vagyis, inkább a kisgyermekek játékos zenei nevelésére hivatott program szellemében „jelen lenni”. Hiszen az inkubátorban, pici, kerekes ágyban fekvő babáknak nem lehet olyan foglalkozást rendezni, mint a teljesen egészséges, nagyobb csecsemőknek, gyerekeknek. De Irma itt, ezen körülmények között teszi meg, amit tud, amit lehet, és amire hivatott.

Orsi ikreinek, Dávidnak és Ákosnak énekelt Irmával a PIC Ringatón

„Eszköze” a gitárja és a hangja, a zene nyelvén igyekszik megszólítani, közelebb kerülni a mamákhoz, babákhoz, s ha nyitottak, az apákhoz is. Érkezéskor persze beszélget is kicsit, az osztály előtt várakozó szülőktől érdeklődik, hogy van a kicsi, hogy vannak ők. Majd, miután mindenkit beengednek, egyenként foglalkozik azokkal, akik hagyják. Odaül az inkubátor, az anya, apa mellé, akivel közösen énekelnek a fekvő vagy a mama karjában lévő babának. Vagy csak Irma énekel, mert semmi sem kötelező, ha valakinek még gombóc van a torkában, és inkább csak hallgatni szeretné a muzsikát, dalt, azt is lehet

Közben a picurkák nyújtózkodnak, el-elmosolyodnak a maguk kezdetleges módján, s akár még szemüket is nyitogathatják. Aznap – szerencsére – nincs tele az osztály, s több nagyon nyitott édesanyával is sikerül beszélgetni. Egyikük odaadóan simogatja pici lánya lábát az inkubátor ajtaján keresztül – közben csupa ígéret, mosoly az arca. Ági elmondja történetüket, és hozzáteszi: mindig mesél a picinek, elmondja, hogyan van a karácsony, a húsvét, milyen szép a világ, hogy a leányka minél hamarabb megérkezhessen hozzájuk lélekben is. Az inkubátor alatt mesekönyv. Mikor Irma melléjük ül, Ági is énekel, tele bizalommal – „Nem számít, hogy jó-e a hangom, a babának énekelek” – mondja. Hátul, a kiságyas részlegen megható, ahogy Nóra magához öleli pici fiát. Nagy az ő öröme és rendhagyó a történetük is, hiszen pár napja szóltak nekik: a kórházi inkubátorban kisbabát hagytak, akinek most ők lehetnek örökbefogadó szülei. Mint megtudom, párjával 4 éve vártak erre a pillanatra „Amióta a kezemben tarthatom, csak sírok” – vallja meg Nóra, aki könnyes mosollyal tekint a szép, egészséges babára, majd ő is énekel néhány dalt Irmával.

„Bóbita, Bóbita táncol ” – ez a dal már Orsiék mellől szól, aki iker fiaihoz érkezett. A kedves, nyitott édesanya egyikükkel a karjában énekel, s csak sorolja a dalokat, amik eszébe jutnak. Irma igyekszik alkalmazkodni – gitárral vagy anélkül. „Jó valakivel együtt énekelni, megvan a varázsa. És a babákra is hat a zene” – fogalmaz Orsi, aki saját bevallása szerint csupa optimizmus, mióta megszülettek pici fiai. Erre pedig – az optimizmusra – ezen a helyen különösen nagy szükség van. S Irma is azért érkezik, hogy ezt erősítse, felszítsa a szépen szóló magyar dalok, népdalok erejével. Anyaként pontosan tudja, micsoda jelentősége van mindennek – s most már sokan mások is tudják, akik vele énekeltek.