Apró katonaszobrok világa

Így kezdődik Andersen-meséje a rendíthetetlen ólomkatonáról – a 25 figura egyikéről. Ő az, akinek csak fél lába volt ugyan, mert az öntésekor elfogyott az ólom... De ez a mesebeli katona így is kalandos, bátor életet élt – ólomszíve pedig mindvégig a kis papírmasé táncosnőé maradt...

A Hetedhét Játékmúzeumban, a mesék fehérvári birodalmában természetes, hogy fontos a legendás ólomkatonák világa is. Auer Erzsébet és Moskovszky Éva játékbirodalmában jócskán akadnak ólomfigurák – ezeket hajdanán a gyűjtők Grexa Gyula tanártól vásárolták.

A múzeum szabadegyetemi sorozatának legutóbbi vendégéről pedig kiderült, mindent tud az ólomkatonákról: a Gárdonyban élő mérnök, Marczell Kolos hobbiból, de igen nagy szakértelemmel és igényességgel foglalkozik a fémfigurák öntésével, festésével. No és persze, játszani, csatázni is szeret velük: egy budapesti klubba jár, ahol a tagok szenvedélye a wargame, ez a komoly játék, amiben a meglett férfiak is nagy örömüket lelik.

Marczell Kolos mérnök előadására elhozta míves, szép fémfiguráit is (Fotó: Koppán Viktor)

Marczell Kolos előadásából kiderült, mint annyi játéknak, az ólomkatonának is van ókori előzménye. Elvégre a kis katonafigurák egyúttal szobrok is: márpedig efféle szobrokat találtak a fáraók sírkamráiban. Más kultúrákban és korszakokban is léteztek ezek a figurák, anyaguk persze változott, fából, rongyból, kerámiából egyaránt készülhettek, mígnem rátaláltak az ólomra illetve arra az ötvözetre, amit ma használnak.

Annyi bizonyos, hogy már az ókori görögök, perzsák is terepasztal segítségével készítették elő a nagy csatákat, a középkori makett hadseregek pedig az ifjak hadi nevelését szolgálták. Az 1700-as években Nagy Frigyes is használt ólomkatonákat, amikor kidolgozta a hadviselési stratégiát a csata előtt.

A köztudatba az ólomkatona akkor került be igazán, amikor 1838-ban megjelent Andersen remekműve, A rendíthetetlen ólomkatona megrendítő története. Ekkor kezdték el gyűjteni a kis figurákat az emberek, főleg a jómódúak. Ahogy a technika fejlődött, egyre többek számára váltak elérhetőbbé az apró katonák – William Britain újítása nyomán 1893-ban elindult a sorozatgyártás is. Az anyagok is változtak, a II. világháború után már kezdett megjelenni a műanyag. Az ólomkatonák tömeggyártása később azért is szorult háttérbe, mert 1966-ban kiderült, hogy az ólom mérgező lehet – tudtuk meg az előadásból.

Marczell Kolos persze az ügyeskezűeknek ahhoz is kedvet csinált, hogy maguk is megpróbálkozzanak a fémfigura készítéssel. Részletesen elmagyarázta, ő maga miből, miféle módszerekkel csinálja kedves, míves „harcosait”. Az ólomkatona ugyanis nem tisztán ólomból van, hanem ólom, ón, antimon, bizmut speciális ötvözetéből. Ezeknek az anyagoknak a tulajdonságairól, beszerzésük lehetőségeiről is hallhattunk. No meg arról, hogy miként változtak, fejlődtek maguk az öntőformák is. A merev ( öntőformával korábban lapos figurák készültek, míg a vulkanizált gumiformákkal már nagyszerű, térbeli „3 D-s” katonák készíthetők.

Marczell Kolost persze a történelem is érdekli, pontosan tudja, hogy egy-egy korszakban miféle ruhákat viseltek, milyen fegyverekkel vívták a csatákat. Így aztán arról is hallhattunk tőle, hogy a Moskovszky-gyűjtemény egyik másik, igen szép, régi figuráján bizony itt-ott „bajos” egy-egy szín: a gyártó vagy katona felújítója nem tartotta magát a történelmi hűséghez...

Az pedig, amit Marczell Kolos az angolszász területről indult játékról mesélt, ámulatba ejtett bennünket. Mert kiderült a wargame komoly szabályokon nyugvó, izgalmas szórakozás. Ráadásul az első szabálykönyvet 1913-ban a neves író, H. G. Wells írta. Sereglisták vannak, s a dobókockák is szerepet kapnak – a hatos, ötös dobás találatot jelez. Minden korszakra más-más szabályok érvényesek. A történelem gigantikus, híres csatáit is le lehet játszani, ám a végeredmény eltérhet attól, amit a történelemkönyvek lapjairól ismerhetünk.