Arctalan gyűlölködők, névtelen zsarolók, pedig csak gyerekek!

Ha diákként történt velünk valami rossz, olykor órákat kellett várnunk, hogy a dolgot megoszthassuk a barátunkkal. A várakozással megkezdődött a probléma érzelmi feldolgozása. Most, amikor szinte minden gyerek kezében ott az okostelefon, másodperceket sem kell várni az öröm, a bánat világgá kürtölésére. Ez az érzelmi „inkontinencia”, ahogyan Tari Annamária pszichológus elnevezte, törvényszerű a közösségi oldalak elterjedésével. A magunkban tartás képessége azért fontos, mert ebből fejlődik ki a megküzdési, problémakezelő stratégiák mindegyike. Márpedig ha az ember nem tanulja meg a nehéz érzelmeket kezelni, védtelenné válik az élet majdnem összes helyzetében.

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat enyingi tagintézményének vezetője, László Péterné nem véletlenül javasolta, hogy a – Vas Gereben Művelődési Ház előadóját zsúfolásig megtöltő – konferencia az online agresszió  problémáját próbálja körbejárni: egy felmérés szerint az emberek 24 százaléka egyszerűen nem éli át a fontos eseményeket, mert azzal van elfoglalva, hogy a történést megossza a közösségi oldalán. Pedig az egymással „nonstop” kapcsolatban levés valójában  gyakran elmagányosít.

Hogy miért? Mert bizonyos tevékenységeket, mint Tari Annamária fogalmazott, „offline” kell begyakorolni. Ilyen a megismerkedés, a beszélgetés kezdeményezésének készsége. A mai gyerek két világ között őrlődik: az  offline, szülői normákkal telezsúfolt világ és a színes-szagos, az érzelmi szükségletet látszólag azonnal kielégítő, elképesztően gyors online világ között. A gyerekek pedig  nem akarnak kimaradni a „flow”-ból. Ez olyan  erős addikció, ami nélkül az élet szürkének, lassúnak látszik. És innen már csak egy lépés a snapshot és az ask.fm világa. Sok pedagógus nem is tudja, mi fán teremnek ezek a telefonos alkalmazások, így az előadó azon melegében bemutatta a működésüket. Az elsőn egyszerűen lehet  videókat, képeket küldeni, az ígéretek szerint úgy, hogy a küldött képet csak néhány másodpercig láthatja a címzett. A fiatalok körében elképesztően népszerű lett ez az alkalmazás, s mivel közben kiderült, hogy a képeket azért egy másik alkalmazással le is lehet menteni, bizony nem egy fiatal lány került elképesztően nehéz helyzetbe, akiről egy-egy meztelen fotó kikerült a közösségi oldalra, s így az online térben igazi céltáblává váltak. A másik alkalmazás pedig azért veszélyes, mert névtelenül lehet kérdéseket feltenni, s akár megfélemlíteni is a fiatalokat, akik azért is tudnak nehezen menekülni, mert az így kicsikart válaszokkal akár meg is zsarolhatják őket.

– Régen, amikor még beszélgettek a gyerekek egymással, az „énes közlésre” csak nagyjából 30-40 százalékban volt lehetőségük, hiszen meg kellett hallgatni a barát válaszát, amivel tanultak egy kis empátiát. Most, amikor mindenki posztol, minden az énről szól. Egy egyre önteltebb, egyre individualistább világban élünk, miért lenne más az online világ? Miért gondoljuk azt, hogy a gyerek nem arra reagál, ami körülötte van? A 7 és 18 közötti fiatalok sajnos egyre kevésbé akarnak beszélgetni, inkább a telefonjukon textingelnek,  pötyögnek. És bizonyos érzelmekre lassan már nincs is megfelelő szavuk, azt egy smiley-val helyettesítik – mondta a pszichológus, aki szerint  fontos megértenünk, miért vannak olyan szórakozási formák, amelyek egy dologra mennek ki: a tudat kiütésére. A 13 éves korosztály egyik legjellemzőbb szórakozása a „rohamivás”. Tari Annamária szerint a kilencvenes évek előtt születettek esetében nem volt késztetés az átélt dolgok  azonnali megosztásra, ettől persze még mindenki mindent kipróbált, de valószínűleg négy-öt évvel később. Volt idő arra, hogy minden lassabban történjen.

Manapság a szülők nagyon boldogok, amikor egy kétéves már  megkeresi magának a mesét a tableten. Az eszközhasználattal a kognitív funkciók előrerohannak, ám az érzelmek kezelése ezzel nem fejlődik párhuzamosan. Ezért van az, hogy a mai tizennyolc évesek bizonyos helyzetekben úgy tudnak beszélni, mint egy harmincas, de ha bármi szokatlan történik velük, hisztizni kezdenek, mint egy tizenkét éves. Egyszerűen nem lehet őket konfrontálni a valósággal. Az amplitúdó jóval nagyobb, mint az offline generációnál bármikor is előfordult.

Tari Annamária hangsúlyozta, előadásával meg akarta ijeszteni a jelenlévő pedagógusokat, hogy motiválja őket a szembenézésre. A valóság azonban azért, mint mondta, nem ilyen ijesztő!