Hírek

2016.07.18. 09:46

Átadták, már használhatjuk az új utat! - Tízezernél is több jármű kerülheti el Székesfehérvárt (frissítve)

Hétfőn délelőtt ünnepélyes szalagátvágást követően hivatalosan is megnyitották az autóforgalom előtt a 8-as és a 63-as utat összekötő, a Feketehegyet is megkerülő útszakaszt.

Házi Péter

Vargha Tamás államtitkár, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Cser-Palkovics András polgármester valamint KOndrik Kornél, a NIF gazdasági vezérigazgató-helyettesének beszédét követően az első autók is rámehettek az útra, amelynek köszönhetően a korábbi becslések szerint az Új Csóri útat is koptató napi közel 24 ezer járműből 16 ezer már az új szakaszt használja majd, azaz ennyien nem jönnek be a városba.

 

 

Nagyon sokan várták már a Székesfehérvárt nyugatról elkerülő út harmadik, befejező ütemének megépítését, különösen a feketehegyiek, hiszen az Új Csóri utat napi húszezernél is több autó, teherautó koptatja. Remélhetően ez a szám már csak a múlté az út hétfői megnyitásának köszönhetően, a becslések szerint ugyanis tizenhatezerrel kevesebb autónak kell ezután bejönnie Fehérvárra. Az, hogy a városról mekkora forgalmat " vesz le" az út, igazából csak iskolakezdéskor, szeptemberben derül majd ki.

- Azt, hogy az elkerülő út megépítése milyen fontos volt, jól  mutatja, hogy 2010 óta a megyei kórház összes fejlesztésére nem ment el ekkora összeg, 15 milliárd forint. Nem csak a Feketehegyen és a belvárosban élők remélhetik, hogy kisebb lesz a forgalom, az út a környező települések lakói számára is igen fontos - mondta az átadó ünnepségen Vargha Tamás államtitkár. Törő Gábor országgyűlési képviselő pedig a városvezetés elszántságát dicsérte, mint mondta, ennek köszönhető, hogy a korábban tervezett 2020-2025 közötti időszak helyett már most, 2016 nyarára elkészült a hét kilométeres szakasz.

– A köszönet Magyarország kormányát illeti, mivel nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította az utat, így lehetett elérni, hogy az építkezés sok évvel korábban elkezdődjön. A megépültével azonban nem ért véget a munka, a legfontosabb soron következő feladat a déli elkerülő út megépítése, az ahhoz szükséges források előteremtése – emelte ki Cser-Palkovics András. Fehérvár polgármestere szerint az, hogy az építkezésnek semmilyen utózöngéje nem volt, a precíz munkát dicséri.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kondrik Kornél pedig arról beszélt, hogy a most átadott szakaszon túl épül a nolcas út Várpalotát elkerülő szakasza, amelyet 2017 végén adnak át, tavaly a seregélyesi elkerülő is elkészült. A Szabadegyházát elkerülő út építése pedig várhatóan ősszel kezdődhet. A NIF végzi a fehérvári vasúti csomópont felújítását is, július végén visszaköltöznek az újonnan megnyíló utascsarnokba a jegypénztárak.

Késő délelőtt bejárva az utat már láthatóak voltak az első kamionok, akik erre jöttek, egyébként a szakasz nagyjából hat perc alatt megtehető. A Veszprém felől érkezőknek csak jobbra kell kanyarodniuk, ha fel akarnak hajtani az új útra, a Székesfehérvár felől érkezőknek viszont keresztezniük kell a szemből, Veszprém felől jövőket, ami nem a legbiztonságosabb megoldás. Ugyanakkor ezen a szakaszon egy-egy sávra szűkül a nyolcas, így csak egy szembejövő sáv forgalmát kell figyelnie az autósnak. A szakasz másik végén, ahol a meglévő elkerülőhöz csatlakozik az új út, a táblán feltüntették a Székesfehérvár felé (azaz a Bakony utcába) vezető irányt, de ez jelenleg pirossal leragasztva díszeleg, amíg a Bakony utcai út meg nem épül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!