Hírek

2016.10.26. 21:20

Átlagosan félmillió - Felmérés arról, vajon spórolunk-e a saját temetésünkre

Körkép - Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket - derül ki a 4Life Direct magyarországi felméréséből.

A cég adatai szerint az elmúlt három évben megháromszorozódott azok száma, akik még életükben gondoskodni kívánnak az elhalálozásukat követő kiadásokról. Mindeközben a temetkezési vállalkozók körében végzett felmérés szerint egyre többen vannak azok is, akik a legolcsóbb temetkezési formát választják: anyagi okok miatt ma tízből hárman hazaviszik szeretteik hamvait.

A 4Life Direct szeptember és október során végzett felméréseiben azt vizsgálta, hogy mennyibe kerül ma Magyarországon a legolcsóbb temetés, hányan választják ezt a temetkezési formát, illetve az emberek átlagosan mekkora összegre becsülik a temetésükkel és az elhalálozással járó egyéb költségeket.

Az elmúlt ötven évben, az első hazai hamvasztók megjelenését követően alapvetően megváltoztak a temetkezési szokások hazánkban: míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy az elhunyttól ne hagyományos, koporsós temetéssel vegyenek végső búcsút, addig ma egyre ritkább a koporsós temetés, a fővárosban mindössze a temetések 10-15 százaléka ilyen. A változások mögött leginkább anyagi megfontolások húzódnak, ami a megtakarítási szokások átalakulásával is összefügg: míg korábban a halálra való készülés fontos eleme volt a temetés költségeiről való gondoskodás - a családok évekig gyűjtöttek az idős hozzátartozók temetésére -, addig az elmúlt évekig kevesen tettek félre tudatosan az elhalálozásukat követő kiadásokra.

A kegyelet mindenkinek jár. Kevesen tettek félre tudatosan az elhalálozásukat követő kiadásokra
Fotó: Archív

Az elmúlt években ugyanakkor egyre többen vannak, akik már életükben gondoskodni kívánnak temetésük költségeiről: a 4Life Directnél 2013 óta több mint háromszázezer magyar érdeklődött az elhalálozás utáni kiadások fedezésére is felhasználható kockázati életbiztosítás iránt - jellemzően olyanok, akik korábban semmilyen megtakarítással vagy félretett pénzzel nem rendelkeztek erre a célra. A 4Life Direct adatai szerint az elmúlt három évben megháromszorozódott a kegyeleti célokra is fordítható kockázati életbiztosítással rendelkező ügyfelek száma.

A cég több tízezer fő körében végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek konkrét elképzeléssel rendelkeznek az elhalálozásukat követően a hozzátartozóikra háruló kiadásokról, és a választott biztosítási összegek alapján jellemzően 400-500 ezer forintra teszik ennek várható költségeit. Adataik szerint a kegyeleti céllal kötött életbiztosítások átlagos biztosítási összege az elmúlt három évben 470 és 500 ezer forint között mozgott. Ebből az összegből nemcsak egy egyszerűbb, hamvasztásos temetés, hanem az elhalálozással együtt járó egyéb költségek is fedezhetők - például a holttest elszállításának, hűtésének, a halotti tornak vagy a hagyatéki eljárásnak a költségei. Mindez havi négy-ötezer forintos biztosítási díj mellett érhető el, de 100 ezer forintos biztosítás is köthető, amelynek költségei lényegesen alacsonyabbak.

A cég szerint a kegyeleti célra is felhasználható biztosítások azért is lettek népszerűek, mert a biztosítási összeg nem része a hagyatéki leltárnak, és a végrehajtó sem zárolhatja, így az az elhalálozást követően azonnal felhasználható. A megkérdezett temetkezési vállalkozók szerint az emberek leginkább anyagi okok miatt döntenek a hamvak hazavitele mellett - bár vannak, akik érzelmi okokból tesznek így. Az elmúlt években viszont egyértelműen nőtt azok száma, akik hazaviszik a hamvakat:
a válaszok alapján ma átlagosan tízből hárman tesznek így, de nagy az eltérés a főváros és a vidék között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!