Hírek

2015.11.02. 17:36

Aukció Szomor Csongi javára - A harmadik őssejt beültetésre várnak

Velence – Koszti András polgármester mindenkit megkér: Licitáljanak a relikviákra, hogy egy öt esztendős, végtelenül aranyos, beteg kisfiú jobban lehessen!

Sebestyén Lilla

Itt a lehetőség arra, hogy segítsünk, hogy jót tegyünk! Szomor Csongor és családja történetéről már sokat hallhattak: egy öt esztendős, tündéri, több fogyatékosságban is szenvedő gyermek, egy szintén mozgáskorlátozott idősebb testvér és két elképesztően erős és kitartó szülő. A múltban számos műtét – hogy a fiú jobban lehessen – és anyagi bizonytalanság, hisz mindezeket csak a hitelből tudta a család finanszírozni.

A „harcot" jó darabig magányosan folytatták, de mostanra egy egész közösség fogott össze értük.

– Évekkel ezelőtt – még mielőtt megválasztottak polgármesternek – szereztem tudomást a Szomor család helyzetéről. Akkoriban egy helyi egyesület szervezett a javukra adventi sütivásárt minden decemberben, és mivel szívszorítónak találtam a két fiú, illetve szüleik helyzetét, természetesen magam is bekapcsolódtam ezekbe a jótékonysági akciókba. Később – pozíciómnál fogva – úgy gondoltam többet is tehetek, ezért vállalkozókat és sport klubokat kerestem meg: támogassák ezt a családot, mert érdemesek rá! A kluboktól nagyon jók voltak a visszajelzések: rengeteg csapat ajánlott fel dedikált mezeket és labdákat – mondta el Velence polgármestere, Koszti András, aki szívén viseli a rászorulók sorsát: Szomor Csongor mellett, egy másik, beteg kisfiút, Szűcs Zalánt is segíti.

A polgármester azt is elmondta: Ennek a küzdelemnek azonban még koránt sincs vége.

Most egy újabb őssejt beültetésre gyűjtenek. Ezt elősegítve a Fejér Megyei Hírlap az 5. Hírlap Bringatúra mellett – amely szintén a Szomor család javát szolgálta – felkereste a helyi sportklubokat, akik szívesen segítettek: jelenleg húsz relikviára lehet a feol.hu-ról is elérhető oldalon licitálni.

Az aukció ezen a héten, szerdán ér véget és minden befolyó forint egy kisfiú gyógyulását szolgálja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!