Hírek

2017.02.10. 17:14

Az állatvédelem hivatalos tantárgy lesz Magyarországon

A kormány 40 millió forintot különített el idén állatvédelmi célokra. Megkérdeztük, Fejér megyének mennyi jut.

S. Töttő Rita

A kormány az idei évi költségvetésből  40 millió forintot szán állatvédelmi feladatokra – derült ki a Földművelésügyi Minisztérium nyilatkozatából. Kérdésünkre a minisztérium elárulta: a menhelyi kutyák ivartalanítási programjának folytatására, az állatmenhelyek és ebrendészeti telepek korszerűsítésére, valamint a lakosság felelős állattartással kapcsolatos tájékoztatására, szemléletformálására is jut ebből az összegből, ám – tették hozzá – a  40 millió forint keretfelosztása még folyamatban van. Így jelenleg még azt sem tudni, melyik területre, illetve hová mennyi pénz jut ebből az összegből.

A bejelentést taglaló budapesti sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte: az elmúlt hét évben   pályázatoknak köszönhetően közel 3 milliárd forint került a természet- és állatvédő szervezetekhez Magyarországon. Fejlesztéseket és programokat támogatott ebből a forrásból a magyar állam és az unió. A  megbízott felidézte, hogy a napokban Kiskunlacházán az Ebsegély Alapítvány által üzemeltetett kutyamenhely kigyulladt és  60 kutya bennégett. A menhely megsegítésére a kormány 1 millió forinttal támogatja az alapítványt.

Vetter Szilvia, a Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság alelnöke pedig elmondta: az állatvédelem erősítését célzó minden kormányzati intézkedés, állatvédelmi szemléletformálásra vonatkozó törekvés, a vonatkozó jogszabályok áttekintése, illetve a civil szervezetekkel való együtt gondolkodás üdvözlendő. Az állatvédelem nem képzelhető el a helyi és országos civil szervezetek áldozatos munkája nélkül, ehhez pedig mind erkölcsi, mind további anyagi forrásokra szükségük van.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora az eseményen jelentette be, hogy az egyetemen idén kötelező tantárgyként indul el magyar, angol, illetve német nyelven az állatvédelem. Ezen felül  2017-ben kezdődik  el az állatvédelmi szakállatorvos képzés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!