Az aranybetűs lapszám nyomában

2016. január 16., 07:00 szerző: J. Mező Éva fotós: Koppán Viktor Dávid
komment
Arannyal nyomták 1940. augusztus 5-én a Fejér megyei Naplót. Ez a lapszám adta tudtul Székesfehérváron, hogy katonai tudósítója, közírója, Irányi Géza főhadnagy feleségül vette Gerda Rózsa Erzsébet úrleányt.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A betűk máig nem halványultak el. Irányi Géza főhadnagy fia, aki szintén a Géza nevet viseli, sárga papírok közül csomagolta ki a családi emléket. A fénytől óvták meg a ma is csillogó betűket ezek a lapok. A híradást a négyoldalas újság harmadik oldalán olvashatjuk, az akkori hírlapírás gyönyörűen cizellált stílusa szerint: „Esküvő. Szombaton du. 5 órakor tartotta esküvőjét Irányi Géza, lapunk katonai munkatársa Gerda Rózsa Erzsébet úrleánnyal. Az ifjú párt az esküvő után a jó barátok elhalmozták szerencsekívánataikkal. Mi ezúton gratulálunk nékik."

Édesanyja halála óta Géza őrizte szülei hagyatékát, de azt nem kutatta, vajon hány példányban nyomták azon a napon arannyal ezt a tudósítást. Két példányban bizonyosan, mert az újság párját Rózsa húga őrzi. De vajon kik azok az emberek, akik életük nagy napján ezt a különleges ajándékot kapták? A dobozból előkerült fotók, a kedveshez írt versek nyomán különös szerelmi történet bontakozik ki.

Irányi Géza versben köszönte meg Rózsának ápolását, szeretetét

Idősebb Irányi Géza a pápai református gimnáziumban tanult, amikor kitört az első világháború. Érettségi előtt álló egész osztálya egyként jelentkezett katonának. A 18 éves fiatalok előrehozott hadi érettségit tettek, ezt követően utaztak ki az olasz frontra. A lövészárokban töltött négy évről az apa később semmit nem mesélt családjának. A Focsaniból küldött tábori lapok és fényképek szuronyos puskájukkal büszkén pózoló fiatalembereket ábrázoltak, a cenzúrázott szövegek pedig a megnyugvást sugallták az itthon maradottaknak. Veszélyes azonban a magunkba zárt félelem és rettegés, mert széttépi a lelket, tönkre zúzza a testet. Irányi Géza főhadnagy is olyan parancshoz igazodott, melyet nem maga alkotott és aminek elfogadhatóságáról nem kérdezte soha senki. Harmincnyolc éves volt, amikor feltehetően a fájdalmas emlékek hatására agyvérzésben bal oldala lebénult. Kezét ettől kezdve nem tudta használni, a lábát is alig-alig.

Nézegetjük az 1930-as években készült képeket. A fotók megörökítették őt katonai egyenruhában, és elegáns úrként jól szabott hajszálcsíkos öltönyben. A férfi, aki bizonyosan számos női szívet megdobogtatott, aki másfél fejjel magaslott ki minden fotón a körülötte állók közül és aki eleganciáját tekintve nyugodtan leléphetett volna a mozivászonról, végül összetörte önmagát. Először átkozta sorsát, tehetetlenségében leroskadt. Lemondott boldogságáról, ám akkor váratlanul örök szerelmet kapott a veszteségért cserébe. Hirdetést adott fel. Keresett egy embert, aki bénaságában ápolja. Debrecenből kapott választ, a Dóczy református leányiskolából. Gerda Rózsa az érettségi után gondolta úgy, hogy egy több száz kilométerre élő rokkant ember segítője lesz. Találkozásuk nem csak szolgálat volt. Az élet legnagyobb parancsának engedelmeskedve szerették meg egymást. A betegség kötözte volna össze őket? Aligha. És mert az élet az életért van, házasságukból négy gyermek született. Irányi Ildikó itt kapcsolódott be beszélgetésünkbe:

- Házasságkötésük után szüleink Székesfehérváron, a Kassai úton béreltek házat. Időközben aput a betegsége miatt leszázalékolták. de tudósította a Fejérmegyei Naplót, és levelező tagja lett a Vörösmarty Társaságnak is. A honvédségnél értesült arról, hogy Sárbogárd közelében, Sárszentmiklóson olcsón adnak el házakat: akkor költöztek a faluba. Mi már itt születtünk mind a négyen. Apu leszázalékolása miatt szegények voltunk, de szeretetben nőttünk fel. Anyu a tanácsházán dolgozott adminisztrációs munkakörben, mi meg otthon voltunk apuval, sokat foglalkozott velünk. Volt lexikonunk, csillagászati könyveink, tengerészeti látcsövünk, apu csinált nekünk mikroszkópot. Sokat tanulhattunk tőle.

Ifjabb Irányi Géza őrzi az aranybetűs újságot. Fotó: Koppán Viktor

Rózsa, a feleség támogatta férjét, amikor nem tudta használni testét, de akkor is, amikor a piciny falu kulturális felemelkedését akarta elérni. Eladták Rózsa Debrecenben megörökölt házát és vettek egy hangos mozi berendezést. Nagy dolog volt ez akkor Sárszentmiklóson. A falu közepén állt a mozi. Rajongtak a lányok a rokkant főhadnagy ötletéért, mert a moziban sok szerelmet láthattak és romantikát - Szeleczky Zitával, Csortos Gyulával, Páger Antallal, Jávor Pállal. Jávor fotóját egy este kitépték a hálós hirdetőszekrényből. A családi vállalkozás azonban nem sokáig élt. Orosz katonák kérték el a mozi berendezését, és azt soha többé nem kapták vissza.

Nyomorúságos évek jöttek, mivel az apa akkori besorolás szerint osztályidegen lett, megvonták nyugdíját, feleségét nem engedték tanítani. Kétségbeesésében feleségével elment a Járási Párt Bizottságra és tehetetlenségében azt kérdezte: kiirtsam a családom jövedelem híján, vagy adnak végre valamilyen munkát a feleségemnek? A faluban akkor neki és még két embernek volt csak érettségije! Ez hatott: a tanácsnál, mint könyvelőt alkalmazták. Ezután könnyebb lett a család élete!

Géza 1977-ben halt meg. Halála előtt versben köszönte meg hitvesének, hogy bénult testét ápolta és szerette. Rózsa még 33 évig élt gyermekei és unokái körében. 2010-ben követte férjét. Családját szeretve teremtette meg önmagát, halhatatlan szerelmét.

J. Mező Éva

hozzászólás
2016. január 16., 07:00 szerző: J. Mező Éva fotós: Koppán Viktor Dávid

Facebook

Hozzászólások