Hírek

2012.11.02. 20:26

Az elhunyt katonákért imádkoztak a Don-kanyar Emlékkápolnánál

Pákozd - Spányi Antal megyés püspök emlékmisét celebrált a Don-kanyar Emlékkápolnánál a második világháborúban elesett magyar honvédekért, valamint minden katonaáldozatért.

Tihanyi Tamás

Harangszóval kezdődött a megemlékező szentmise pénteken délután a pákozd-sukorói Mészeg-hegyen, ahol fejet hajtott a tisztelgők és a hozzátartozók között Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere és Varga Csaba dandártábornok, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának helyettese is. Spányi Antal megyés püspök arra figyelmeztetett: ilyenkor, halottak napján felkeressük szeretteink sírját, de azokat a katonákat sem szabad elfelejteni, akiknek sírjához  nem mehetünk el, mert idegen földben, vagy ismeretlen helyen nyugszanak. Arra szólította fel az emlékezőket a kápolna mellett, hogy imádkozzanak azokért, akik életüket áldozták, imádkozzanak minden elesett katonáért, azokért, akik Istenük országában örök békére és nyugalomra leltek.

Homíliájában a főpásztor arra emlékeztetett: a halállal nehéz szembenézni, de ezt segíti, ha hittel tesszük. Hit nélkül ugyanis sokan csak a pótcselekvések felé sodródnak, olyan tettek felé, amelyekkel megpróbálják elviselhetőbbé tenni az elmúlás gondolatát. Ezzel szemben az, aki hittel gondol a halálra, kaput tár ki a Mennyei Atya országa felé. A megyés püspök rámutatott, hogy nem a földi élet a legfőbb érték, annál vannak fontosabbak: ilyen a család, a nemzet, a haza érdekében hozott áldozat. Minden katona áldozata előtt fejet kell hajtani, ismételte meg Spányi Antal, majd azzal folytatta szentbeszédét, hogy kijelentette: egy nemzetnek csak akkor lehet jövője, ha  képes úgy felnevelni fiataljait, hogy azok között mindig legyenek olyanok, akik akár életüket is feláldozzák, ha kell - a nemzetért, a haza érdekében.

A mise után a résztvevők koszorúztak, majd díszsortűz tépte fel a csendet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!