Hírek

2016.10.04. 16:15

Az idősek ünnepén

Baracs - Október elsején, szombaton délután Baracson is nagy tisztelettel gondoltak az idős emberekre.

Horváth László

Miskolczi Ildikó a Faluház vezetője köszöntőjében kiemelte, az Idősek világnapját 1991-ben rendezte meg először az Egyesült Nemzetek Szervezete. Ezen a napon jó szívvel gondolunk azokra, akik egy hosszú élet munkáját és tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Minden esztendőben ünnepeljük őket, de szeretetüket, bölcsességüket, tenni akarásukat az év mindennapjain érezzük. Vigyáznunk kell rájuk, hiszen génjeinkben rajtuk keresztül vannak bekódolva hagyományaink, nemzeti kultúránk.

A Faluház vezetőjének ünnepi szavai után Straub Dezső Jászai Mari-díjas színész, komikus szórakoztatta a közönséget. Az ünnepség előtt a vendégként rész vevő Várai Róberttől, Baracs polgármesterétől érdeklődtünk a helyi idősekről.

Straub Dezső nagyon hamar megtalálta a kapcsolatot a baracsi közönséggel
Fotó: Horváth László

- Sajnos egyre kevesebb a fiatal a közismert okok miatt a településen, így viszont erős ütemben korosodik a falu. Jelenleg a község lakossági létszámának nagyjából a negyedét alkotja a nyugdíjas korosztály. Ennek ellenére nagyon húzóerő az idősek társadalma. Szinte mindenben lehet rájuk számítani, legyen az társadalmi munka, rendezvény, vagy éppen jótékony segítség. Sőt! Ők jönnek az elsők a hívó szóra!

Megkérdeztük a község első emberétől: Baracson érdemes-e megöregedni?

- Annyira érdemes, hogy már felajánlották nekem, csatlakozzam a nyugdíjas egyesülethez! Örömmel megtenném, pláne, hogy ennyire jó a társaság. Ki tudja, majd az én koromban milyen lesz! - válaszolta a kérdésünkre Várai Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!