Hírek

2017.07.04. 10:53

Óriás graffiti Csernyén - Középiskolás diákok készítik az önkormányzat pénzén

Még csak félig készült el, de már így is roppant dekoratív Bakonycsernyén az az óriási graffiti, ami a falut átszelő út mellett álló, szürke támfalat „dobja fel”.

B. Kiss László

Bakonycsernye önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a zirci III. Béla szakgimnáziummal az Akác utcai támfal dekorációs festésére. A diákok a nyári gyakorlatuk keretében készítik az alkotást. Az elmúlt napokban, valamint augusztus hónap második felében dolgoznak egy-egy hetet. Az önkormányzat a festék árát valamint az étkezést és az utaztatást vállalta magára.

A település lakosai süteményekkel, finomságokkal, kávéval kedveskednek a tanulóknak – számolt be lapunknak az alkotás létrejöttének körülményeiről Turi Balázs polgármester. Magát az alkotás tervét,  ami a falusias tájképet, és nonfiguratív elemeket is tartalmaz ugyancsak a gimnázium diákjai készítették, s az önkormányzati képviselőtestület választotta ki 3-4 előzetesen megküldött tervezetből.

Munkában a hatalmas falfestmény alkotói Fotó: önkormányzat

Az Akác utca a településen áthaladó főút mellett húzódik, erre a szakaszra nyert néhány héttel ezelőtt az önkormányzat vízrendezésre, járdafelújításra 150 millió forintot a megyei TOP keretből. A közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott vállalkozó várhatóan szeptember hónapban kezdi meg a munkálatokat. Ezen felül saját erőből elvégeztetik az Akác utca önkormányzati kezelésében lévő szakaszának aszfaltozását is – tudtuk meg a polgármestertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!