Hírek

2017.03.05. 13:10

Batyubál otthonka-paródiával, házi süteménnyel, fiatalos lélekkel

Tabajd – Hat település nyugdíjasklubjaiból érkeztek meghívottak Tabajdra az ilyentájt szokásos batyubálra. Fiatalok és gyerekek pedig velük találkoztak, jóízű nevetéssel, táncos mulatsággal.

Zsohár Melinda

Éppen a böjtbe csúsztak, de némi megengedéssel még farsang farkának tekintették a házgazda Tabajd és a vendég Bicske, Felcsút, Alcsútdoboz, Vál, Kajászó, Óbarok nyugdíjasklubjainak száz résztvevője a szombati találkozót. A Mészöly Dezső Művelődési Ház jószerivel minden hétvégén közösségi eseménynek ad otthont, a felújított épületet ugyancsak kihasználják.

Bárányos Csaba polgármester maga alig hagyta el harmincadik évét, ám bevallottan mélyen tiszteli az időseket, az elődöket, a falusi tradíciókat. Tartottak lekvár- és pálinkaversenyt, az előző héten borversenyt disznótoros vacsorával, amit igazi különlegesség emelt még színvonalasabbra! Élő cigányzenével lepte meg a helybélieket a tatabányai Horváth Béla és zenekara, a klasszikus vidéki bálok hangulatát idézve. Klarinét, cimbalom szólt a két hegedűs, a prímás és kontrás muzsikája kíséretében, a zenészek elegánsan, kifogástalan külsőségekkel és stílusban mutatták meg, mennyire megőrzésre méltó ez a műfaj.

A házigazda tabajdiak: Némethné Lídia, mellette két unokája, Szalai Ramóna és Török Flóra, mögöttük Bárányos Csaba polgármester, s Darabos Dorka és Cserna Géza gitárosok

A nyugdíjas találkozónak is hagyománya van, amit Bárányos Csaba polgármester tovább erősített. Tavaly nyugdíjas versmondó versenyt tartottak, idén folytatják, az évfordulók kapcsán Arany János- vagy Vajda János- verset kérnek kötelezőként, s egy szabadon választott költeményt. A Tabajdon már kipróbált krémessütő versenyt is ekkorra, április 15-ére időzítik, hogy a szellemi táplálék „elfogyasztása" után a házi süteményekkel kínálják meg egymást. Köszöntőjében e terveikről szólította meg a más településről érkezetteket, meghívóként nyújtva át mondandóját a polgármester.

Németh Sándorné Lídia nyugdíjas, két lánya és négy lányunokája is jelen volt a mostani találkozón. Lídia népi verselő, a vendégeket is rímekben köszöntötte, évtizedek óta a családi eseményeket, de a közélet történéseit is rigmusokba foglalja. Verses köszöntőjének végére megfogadandó tanácsot adott: „Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek, ne csüggedj, keress korodnak megfelelő szépet!" Lányai és unokái is csatlakoztak hozzá: az unokák, a Mészöly Gedeon Református iskola növendékeivel együtt gitároztak és énekeltek az időseknek. Lányai több helybéli fiatallal és középkorúval a magyar „neofolklórnak" számító otthonkás-járókeretes csoport sántikálós-tvisztelős táncukkal rögtönöztek farsangi csúfolódó műsort. Hiába, a hagyomány is igazodik a jelenhez.

A batyubál egyik lényege a házi sütemény és házi itóka. Bőségesen jutott a terített asztalokra belőlük, pedig legalább százan szomszédoltak, s a házigazdák is sokan gondoskodtak a vendégekről. Tabajdon különösen dívnak a hagyományos alapanyagokból készített újdonságok és a nagyon is régi receptek alapján sütött sütemények. Az idős és ifjú háziasszonyok egyaránt büszkék tudományukra e téren. S ahogy illik, a végén táncmulatságba csapott a batyubál, Majorné Jolán erősen biztatta a szívben-lélekben fiatalos társaságot. Sajnos, kevés a táncra termett (szépkorú) férfiú, de szociológiai tanulmány tárgya lehet, hogy hova lesznek az erősebbik nem képviselői ebben a korban?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!