Hírek

2017.04.11. 20:25

Be fog zárni a móri üzem - Mintegy 820 ember munkahelye szűnik meg

Mór - Váratlanul érte a dolgozókat és a helyi városvezetést a Lear Corporation Hungary Kft. móri üzemének bezáratása.

B. Kiss László

A huszonnégy éve működő, amerikai tulajdonú üzemben elsősorban üléshuzat varrással és -szabással foglalkoznak a dolgozók, de természetesen vannak mérnökök, karbantartók, és olyan alkalmazottak is, akik a személyi vagy az adminisztratív feladatokat látják el. Most az ő számukra ér véget egy korszak azzal, hogy ez év végéig, de legkésőbb 2018. március 31-ig bezárják a móri üzemet.

A döntésről szóló szándéknyilatkozatot március 23-án ismertették a dolgozókkal, és ahogy megkeresésünkre a szakszervezet vezetői, valamint az alkalmazottak elmondták, a jövőre nézve egyelőre nem tudnak konkrétumot mondani.

Az üggyel kapcsolatban Mór polgármesterét, Fenyves Pétert is felkerestük, aki március 31-én szerzett tudomást arról, hogy az amerikai cég úgy döntött, befejezi a prémium autóüléshuzatok gyártását Móron.

Március 31-én szerzett tudomást Fenyves Péter, Mór polgármestere arról, hogy az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft. be kívánja fejezni Móron a prémium autóüléshuzatok gyártását. A tervezett intézkedés több mint 800 munka-hely megszűnését jelentené - mondta el megkeresésünkre a kisváros elöljárója.

A polgármester elmondta továbbá, hogy tudomása szerint a csoportos létszámleépítést legalább hat hónappal korábban be kell jelenteni, és az intézkedésre ősznél előbb semmiképpen nem kerülhet sor.

Fenyves Péter információi szerint az üzem, ahol a BMW-nek, a Mercedesnek és a Porschének készítenek bőrből üléshuzatokat, nincs híján a megrendeléseknek, a kapacitás nyárig teljes egészében le van kötve. A cég a termelést az itteni magas munkaügyi költségek miatt telepítené Moldáviába. A polgármester szerint a bérköltségek nem a minimálbér, illetve a garantált bérminimum kötelező megemelésével növekedtek meg a versenyképességet hátrányosan befolyásoló módon, a fizetések ugyanis eleve magasabbak voltak. A móri üzemben csaknem 820-an dolgoznak, nyolcvan százalékuk szakképzett varrónő. A polgármester információi szerint minimális a fluktuáció.

Fenyves Péter elmondta azt is, hogy Törő Gábor országgyűlési képviselővel közösen minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy az a magas szintű munkakultúra, az a speciálisan képzett munkaerő, amely a Lear móri üzemét jellemzi, a későbbiekben is helyben maradjon.

A polgármester információit Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke is megerősítette: a tulajdonos azzal indokolta a móri üzem bezáratását, hogy az már nem kellően nyereséges, s így, a magas bérköltségek miatt, áthelyezi alacsonyabb bérköltségű országokba a termelést.

A dolgozókkal március 23-án ismertetett szándéknyilatkozatban az állt, hogy 2017 végéig, de legkésőbb 2018. március 31-ig fogják bezárni a gyárat. - Valószínűleg fokozatosan, több lépcsőben valósul meg a létszámleépítés, azonban ennek az ütemezéséről egyelőre semmit nem tudunk - közölte lapunkkal Kiss Beáta, a móri üzem független szakszervezetének vezetője, majd hozzátette:
- Nem tudjuk, ki dönt az elbocsátásokról. Az viszont természetes, hogy a dolgozók harminc nappal a tervezett leépítés előtt megkapják majd a munkakörük megszűnéséről szóló szándéknyilatkozatot.

A szakszervezeti vezetők szerint előbb megnézik, melyik projekt hogyan fut ki, s annak megfelelően tervezik majd a leépítést. Ezt a tegnapi műszakváltáskor megkérdezett dolgozók is így tudják, bár többségében csak várnak: nem tudják, mihez kezdjenek. - Most annyit tudunk, hogy jogutód nélkül megszűnik a gyár, azóta semmi információt nem kaptunk - mondták többen is.

- Egyelőre nem keresünk munkahelyet, csak majd miután kiderül, hogy elbocsátottak bennünket - teszik hozzá. Pedig van, aki három, és olyan is, aki már tizenkét éve a gyárban dolgozik, amelyről ezidáig sokan azt hitték, hosszú távú munkalehetőséget kínál.

Bár a segítség többfelől érkezik (például a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-től vagy a Fejér Megyei Munkaügyi Központtól), a szakképzett varrónőknek a munkakörükben nehéz lesz állást találniuk - így előfordulhat, hogy sokak számára az átképzés jelenti majd a megoldást.

A Lear elődje, a Keiper Recaro 1993-ban telepedett le Móron, talán a leg-első fecske volt az ottani ipari parkban, ahol azóta már több ezren dolgoznak. Az önkormányzat akkor jelképes áron, négyzetméterenként egy forintért adta a 20 ezer négyzetméteres, azaz két hektáros területet a cégnek. Ez a terület most az akkori vételár 5500-szorosát éri - tudtuk meg Mór polgármesterétől.

A gyárba jelenleg nemcsak Mórról, hanem lényegében az összes környékbeli településről, így Székesfehérvárról is érkeznek szakképzett dolgozók. - Az üléshuzatok szabása, varrása élőmunkát igényel, nem lehet robotokkal végezni - viszont ennek a költsége Moldáviában olcsóbb. A munkáltató szerint nyereséges volt a vállalkozás, csak nem kellő mértékben. Számokban viszont nem tudjuk, mit jelent ez - emelte ki Kozma Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!