Hírek

2015.04.15. 13:19

Befejezték a nyomozást a lovasberényi gyilkossággal kapcsolatban

A Fejér megyei rendőrök befejezték a Lovasberényben elkövetett emberölés ügyében folytatott nyomozást.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást N. Tamás 39 éves székesfehérvári lakossal szemben.

Fotó: FMRFK

Mint arról korábban beszámoltunk a rendőrségre tavaly június 2-án este egy székesfehérvári egészségügyi intézményből érkezett bejelentés, amely szerint egy férfi szúrt sérülésekkel jelentkezett orvosi ellátásra. Meghallgatásakor a sértett elmondta, hogy sérüléseit egy ismerőse okozta. A Sárbogárdi Rendőrkapitányság járőrei öt órával később Sárkeresztúron igazoltatták, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Tamást. A férfi egy olyan személygépkocsival közlekedett, ami nem a sajátja volt és a nyomozók az autó tulajdonosának keresése során annak holttestét tavaly június 3-án hajnalban Lovasberény területén megtalálták. A helyszíni szemlén a rendőrök megállapították, hogy a 42 éves férfi bűncselekmény áldozata lett.

Címkék#gyilkosság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!