Hírek

2016.06.23. 07:41

Bölcsis, ovis a gyerek? – Idén már nem kell aggódni a nyár miatt! A város intézményei kettő-négy hétre zárnak csak be

Székesfehérvár – A szülők kérték, hogy ne zárjanak be egész nyárra a bölcsődék, óvodák a városban, mert nehéz megoldani a kicsik elhelyezését. A kérés értő fülekre talált.

S. Töttő Rita

Már hetekkel ezelőtt verte a víz a szülőket, hogyan oldják meg a nyarat, amikor a gyerek elhelyezéséről kell gondoskodniuk. Iskolások esetében könnyebb a helyzet, hiszen őket el lehet küldeni táborokba, a nagyobbak pedig már eleve zokon veszik, ha meg akarjuk nekik szabni, mit csináljanak szabadságuk alatt Ám a bölcsődés és óvodás korú gyerekek szülei számára kész logisztikai hadműveletet igényel több hét, hónap megoldása. Legalábbis ez a berögződés az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján, ezért nagy megkönnyebbülés volt az anyukák, apukák számára, amikor a szülői értekezleteken elárulták nekik: idén csak két hétre zár be egy-egy óvoda, s a bölcsődék is csupán négy hétre küldik szabadságra a kicsiket.

Egy fehérvári bölcsőde nyár előtti gyereknapi programja - sokan már itt tervezgették, mi legyen a gyerekkel nyáron Fotó: Koppán Viktor

Merőben különbözik ez a módszer az eddigiektől, ezért felkerestük a városi intézmények fenntartóját, Székesfehérvár önkormányzatát. Információink szerint ugyanis a szülők fordultak hozzájuk azzal a kéréssel, hogy ne zárjanak be egész nyárra az óvodák, bölcsődék, mert sokak számára megoldhatatlan feladat a gyerekek elhelyezése. Mint kiderült, ez így is van: a város felméréseket végzett a témában, és kiderült: a rendszeren változtatni kellene. A szülők óhaja tehát értő fülekre talált. Az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyári zárvatartásáról minden évben az önkormányzat közgyűlésének Humán Közszolgálati Szakbizottsága dönt. Nem volt ez másként idén sem. A szakbizottság döntése szerint a bölcsődék egy részre június 27-től július 22-ig, a másik része július 25-től augusztus 19-ig tart zárva két, ügyeletet biztosító intézménnyel - árulta el a feol.hu-nak Solymos Krisztina, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi Iroda vezetője. Az óvodák pedig július 25-e és augusztus 26-a közötti időszakon belül zárhatnak be. Általában maximum két hétre záródnak csak be az óvodák kapui, változó, hogy hol mikor. A zárvatartás ideje alatt persze biztosított az ügyeleti ellátás, az irodavezető szerint javarészt az adott óvoda másik intézményegységében vagy a legközelebbi önkormányzati óvodában. A zárt ajtók mögött azonban továbbra is folyik a munka. Ugyanis a nyári időszakban elvégzendő közegészségügyi teendőket, mint például a rovarirtást, festést, takarítást és egyéb felújítási munkálatokat nagyrészt ekkor kell elvégezniük az intézményeknek. Két hét alatt persze nehéz megoldani mindent, ez új kihívások elé állítja az intézményeket.

Solymos Krisztina hozzátette: az önkormányzat intézmény-felújítási programjának köszönhetően a nyári időszakban több intézményben korszerűsítési, javítási, felújítási munkálatokra is sor kerül, mely során szintén folyamatosan biztosított a kisgyermekek óvodai, vagy bölcsődei ellátása – adott esetben egy másik helyszínen.

Az iskolai nyári szünet kiadásának módosítása is évről-évre felmerül, ugyanazért, amiért a kisebbek esetében. A pro és kontra érvek viadalában ugyan még mindig győzött a gyerekek pihenéséhez való joga és az évtizedek alatt berögzült rendszer, meg az, hogy a harminc-negyven fokos melegben egyszerűen képtelenség koncentrálni, de nem minden országban gondolják ugyanígy. Állítólag Németországban, Hollandiában, Dániában és Svájcban csupán hat hét a nyári szünet, de vannak olyan országok is, ahol évfolyamfüggő, ki meddig maradhat otthon. Minél nagyobb a gyerek, annál kevesebbet. A legtöbb nemzet gyermeke azonban a magyarokhoz hasonlóan két-két és fél hónapot tölthet lazulással: a franciák, osztrákok, szlovákok, csehek, lengyelek és svédek is ilyenek. A környéken az olasz, a spanyol és a görög gyerekeknek a leghosszabb a pihenés: ők három hónapig vannak távol az iskolapadtól nyáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!