Hírek

2016.12.17. 16:10

Mi köze van a boráról híres kisvárosnak Székesfehérvárhoz?

VILLÁNY, SZÉKESFEHÉRVÁR - Hogy mi köze van a boráról híres kisvárosnak Székesfehérvárhoz? Semmi? Kiderült, hogy van. Az okot úgy hívják: Gere Viktória.

Silye Sándor

Viktória hajdan Székesfehérváron töltötte iskoláséveit, a Kodolányi János főiskola turizmus tanszékének volt a hallgatója. Nem volt nehéz megszoknia Villány után Fejér megyeszékhelyét, hiszen nem kislányként, hanem néhány munkás év után érkezett a főiskolára. De addig otthon is azt csinálta, amit később Fehérváron tanult.

- A diploma megszerzése után is megmaradtak a baráti kapcsolatok, azóta is sokszor beszélünk telefonon, de meg is látogatjuk egymást. Szép éveket töltöttem Fehérváron, a várost emlegetve nekem mindig a főiskola és az ott töltött boldog napok jutnak eszembe. A legjobb barátnőmet is ott ismertem meg. Megvolt a baráti társaságunk, de másokkal is igen jó viszonyt alakítottunk ki. Hogy mivel foglaltuk el magunkat, amikor nem tanultunk? Úgy alakult, hogy kisebb közösségünk jó része szerette a természetet járni, így sokszor túráztunk a környéken, illetve az ország más tájain. Emellett a bor szeretete is összetartott bennünket, sok bortúrát szerveztünk a magunk örömére. Persze, Fejérben is megkóstoltunk jó néhány helyen kitűnő borokat. Etyekre többször is elmentünk, Móron is sűrűn megfordultunk, illetve az ország más borvidékei sem estek tőlünk távol. Villányi lányként nekem nagyon tetszettek a móri borok, de Etyek mégis közelebb állt hozzám, mert az ottani nedűk jobban hasonlítottak a hazai ízekhez. - emlékezett emígy a múltra Viktória.

A Gere család: ma már a gyerekek is a gazdaságban dolgoznak

Könnyű volt-e visszatérni a megszokott környezetbe? - kérdeztük Viktóriát.

- Hát nem! - jelentette ki azonnal. -Itthon ugyanis várt a munka, persze nem volt ezzel semmi baj, de azért nem véletlenül mondják, hogy az ember életének legszebb, leggondtalanabb szakaszát a főiskolás évek jelentik. Ami-
kor hazajöttem, akkor kezdtük a panziót kialakítani, és rengeteg feladat, tennivaló akadt számomra. Újra hazataláltam.

Az édesapa, Gere Tamás ehhez hozzáfűzi: valóban akkor kezdtek építkezni, de Viktória két évig még a Villányi Borút Egyesületet vezette, az otthoni munkák mellett.

- Egy idő után kértük tőle, hogy az itthoni legyen a főállása, így is lett, és remélem, ez számára is örömet jelent - mondta az apa.

A fiúgyermek Zsolt, a borász hasonló utat járt be, mint Viktória.

- Annyi különbséggel, hogy a borászati szakközépiskolában tanultam Budapesten, amikor aput baleset érte, nekem pedig haza kellett jönnöm. Akkor még csak 4 hektár szőlőnk volt, ma 40 van. Így aztán nem kis munkát végeztünk, komoly utat jártunk be azóta - tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!