Bolondballagás Fehérváron: a legjobb jelmez százezer forintot ér!

2017. április 21., 08:00 szerző: V. Varga József fotós: V. Varga József
komment
A szalagavatóval valami új indul útjára a középiskolások életében. Gyorsul a tempó, itt van a kertek alatt a bolondballagás, a városi, iskolai ballagás, észre sem vesszük, s kezdődnek az érettségik.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az idén tizennyolc iskola ötvenkilenc osztályának mintegy ezerötszáz diákja ballag majd. Szép hagyomány, hogy Székesfehérvár egész hetes programmal szeretné emlékezetessé tenni a végzősök utolsó hetét.

A bolondballagásról és a városi ballagásról Mészáros Attila alpolgármester, Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. igazgatója és Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a Hiemer-házban.

Juhász Zsófia, Nagy Boglárka és Mészáros Attila
Fotó: V. Varga József

Elhangzott: május 2-án a végzős osztályok osztályfőnökeinek mond a város  köszönetet, az Órajátéknál.

Május 5-én lesz a bolondballagás, amire nagy izgalommal készülnek a fiatalok. A bolondballagás résztvevői pénteken 7 óra 30-kor indulnak az Alba Plazától, és a Liszt Ferenc utcán, a Városház téren, majd a Fő utcán keresztül a Zichy Színpadig vonulnak. A ligetnél 8 órakor veszi kezdetét az osztályok jelmezes bemutatója, illetve színpadi produkciója. A zenét dj Embryo keveri. A bolondballagás jelmezversenyének tétje nem kevés: az első helyezett százezer forintot nyer az érettségi bankett költségeihez.

A városi ballagás napján, május 6-án 9 órakor mind az ötvenkilenc osztály mintegy ezerötszáz diákja ott lesz a Városház téren. Bízzunk abban, szép idő lesz, és valamennyi programot meg lehet majd tartani szabadtéren!

V. Varga József

2017. április 21., 08:00 szerző: V. Varga József fotós: V. Varga József

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...