Hírek

2016.01.13. 09:05

Brutálisan megverték, zsákba tették a kutyát

Brutális kínzásnak volt kitéve az a kutya, amelyet a hétvégén találtak állatbarátok Fejér megye határában. Az állatot zsákba kötötték, a sérüléseiből pedig arra következtetnek, hogy brutálisan megverték.

S. Töttő Rita

Az állat a zsákból sem próbált szabadulni, annyira ereje fogytán volt – árulta el a Fema Állatmentő Egyesület vezetője, Bíró Zsolt a feol.hu-nak. A szervezet gondozásában van most a csúnyán sérült kutyus, akit azonnal állatorvoshoz vittek. Az állat, azon túl, hogy teljesen kihűlt és kiszáradt, tele volt sérülésekkel.

Fotók: Fema

- Röntgenfelvételek készültek a gerincéről, szerencsére eltörve nincs, azonban a nyaki gerincsérvén túl ficam és egyéb traumás sérülések feltételezhetőek az orvosunk szerint, amelyek akár bántalmazásból is következhetnek – fogalmazott az állatvédő, aki tegnap feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, s arra kéri a Simontornya környékén élőket, hogy aki felismeri az állatot vagy bármit tud az ügyről, jelentkezzen náluk. – Aki ugyanis ilyenre képes, bármi egyébre is képes - tette hozzá. Óriási felháborodást okozott az eset a közösségi portálon, ahol a hozzászólók java része nem válogatta meg a szavait, legtöbben hasonló módon bánnának el a tettessel, ahogy ő a kutyával, de vannak, akik hivatalos állatvédőrség és szigorú büntetés után kiáltanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!