Hírek

2015.05.25. 10:27

Buszon érkezett a sérült kisgólya, megmentik-e az életét? (frissítve)

Hétfő délelőtt, a 11.20-as szegedi távolsági busszal hozta el a Tisza Volán buszsofőrje azt a sérült fiatal gólyát, amelyet egy kiskunhalasi férfi talált vasárnap este sérülten.

Házi Péter

12:30 A buszpályaudvaron Horváth Hella, a Vadmadárkórház munkatársa és Csoknyay Zsolt segítő fogadta a "szállítmányt", ami egy nagy, feltűnően rázkódó doboz volt. A jelekből arra lehetett következtetni, hogy a madár túlélte az utazást. Berkényi Tamás, a vadmadárkórház vezetője hamarosan megvizsgálja a gólyát, így a gyógyítása a remények szerint hamarosan megkezdődhet.

14:57 A Herosz takarodó úti menhelyén lévő műtőben délután Berkényi Tamás állatorvos, a Vadmadárkórház vezetője vizsgálta meg a gólyát, amely korábbi információinkkal ellentétben nem idei születésű gólya. Berkényi Tamás szerint feltehetően a szárnyánál érte az áramütés a madarat, amelyet egy 20 kilovoltos vezeték alatt talált meg egy kiskunhalasi férfi. A gólya most infuziót kapott, a következő 24-48 óra alatt kiderül, a madár melyik részét és mennyire sértette meg az áramütés. A szakember a madár szárnyánál égett szagott érzett, ebből következtet arra, hogy a szárnyán ment be az áram. Ha csak a szárny alsó része sérült, akkor ezt az elhalt szakaszt amputálva még megmenthető a gólya élete, de ha komolyabb a sérülés, akkor könnyen lehet, hogy nem éli meg a reggelt.

Mint Berényi Tamás a feol.hu-nak elmondta, feltehetően a háromnapos ünnepel összefüggésben, de a szokásosnál több madarat hoztak, küldtek hozzájuk, feketerigó fiókákon kívül erdei fülesbaglyokat is. Az előbbi esetében egyébként, ha egy földön fekvő fiókát találunk, nem célszerű "megmenteni" és a helyszínről elvinni, ugyanis valószínűleg éppen repülni tanult és a földön landolt. Hagyjuk inkább a szüleire a megmentést, javasolta Berkényi Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!