Hírek

2014.08.16. 17:20

Csendőr emlékművet avattak Csókakőn

Csókakő - Két évvel Horthy Miklós mellszobrának felavatása után újabb, történelmi témájú alkotást lepleztek le szombat délután a vár alatt elterülő Nagy-Magyarország téren. Az ország első csendőr emlékművét közadakozásból állították.

B. Kiss László

Fotó: B. Kiss László

Az Árpád sávos zászlóval letakart, mancsában a koronás címert tartó oroszlán csókakői leleplezése alkalmával tett esküt az Új Magyar Gárda több tucat új tag is. Az emlékművet ifjabb Hegedűs Lóránt áldotta meg, aki beszédében elmondta azt is: a csendőrök soraiban kétségkívül olyanok is voltak, akik helytelenül döntöttek, nem a felebaráti szeretet jegyében választottak.

Az ünnepségen beszédet mondott Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom társvezetője, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Murányi Levente, az 1956-os forradalom és szabadságharc részese, valamint Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője.

Fotó: B. Kiss László

Az emlékmű létrehozásában oroszlánrésze volt a Vértesalja Gyermekei nevű körnek. A társaság motorja Csöngedi Csaba, aki a feol.hu-nak nyilatkozva elmondta: nem lenne szerencsés őt a kör vezetőjének nevezni, mivel egy baráti társaságról van szó, amelynek nem csak csókakői tagjai vannak. A Vértesalja Gyermekei már több köztéri alkotást állítottak a faluban: 2006-ban a Trianon emlékművet, a kettős keresztet, a rovásírásos táblát, illetve Horthy szobrát. A csendőr emlékmű közadakozásbók készült, az adományozók nevét feltüntették a szobor mellett. Nem kért pénzt a munkáért az alkotó, a csákberényi Máhr Ferenc sem. Az emlékmű jelenleg magánterületen, egy telek szélén áll, de azt szeretnék, ha végleges helye a Horthy szobor mellett lenne - mondta el Csöngedi Csaba.

A kérdésre, miszerint a csendőrség megítélése nem egyöntetű, azt válaszolta: a rendőrségé, vagy a melegeké sem az. Nekik kedvező a véleményük a csendőrségtől. A demokráciába ez belefér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!