Hírek

2015.09.04. 12:48

Cser-Palkovics András: Fehérváron nincs menekültprobléma!

– Csütörtökön Fehérváron is feltűnt néhány menekült, vajon felkészült-e az ellátórendszer erre a probléméra? – tette fel a kérdést a pénteki városi közgyűlésen Horváth-Tancsa Ágnes jobbikos képviselő. Mint arról a feol.hu is beszámolt, a Piac téri buszpályaudvaron találkoztak többen is "menekültnek tűnő" emberekkel.

Házi Péter

A fehérvári buszpályaudvaron csütörtökön néhány migráns tűnt fel
Fotó: Molnár Artúr

A rendőrség az illetők igazoltatása után megállapította, hogy jogszerűen tartózkodnak az országban. Ezt erősítette meg a közgyűlésen Székesfehérvár polgármestere, aki szerint a szóban forgó migránsok jogszerű idegenrendészeti eljárás alatt állnak, azaz éppen a befogadóállomásra tartottak és most talán már el is jutottak oda. Mint mondta, szerencsére jelen pillanatban Székesfehérváron nincs menekültprobléma, ha pedig nincsen, arra kért minden politikai erőt, ne is generáljon ilyet! - Remélem, hogy a következő időszakban is meg lehet majd kímélni a várost ettől a problémától. Ha ez nem így lesz,a város mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a helyzetet kezelje - hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere.

Menekültek már Fehérváron is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!