Hírek

2015.10.10. 17:04

A szaunázás már nem csak abból áll, hogy egy fadobozban izzadunk

Székesfehérvár - A honi szaunamester ott terem igazán, ahol a vendég unatkozni kezd a gőzben... De hogy ennek elejét vegye, képes bárki bőrébe belebújni, akárcsak az országos szaunamester bajnokság első fordulóját megnyerő Németh Miklós Donát.

Kocsis Noémi

Az egyik székesfehérvári fürdő kollektíváját erősítő fiatalember mindig is sportolt (ez persze látszik is rajta), és 15 évesen kezdett rendszeresen szaunázni (ez kicsit kevésbé, de a gyakorlatban később bizonyságot tesz). Donát a napokban Siklósról hozott el egy elismerést, de még sok munka áll előtte. Az ország legjobb szaunamesterét ugyanis többfordulós versenyben választják ki, amelyeken nemcsak a szakmaiságot, higiénét, törölközőtechnikát figyeli az árgus szemű zsűri, de azt is, milyen tematikával, show-val rukkol ki az illető. A szaunázás ugyanis már nálunk sem annyit jelent, hogy pocakos, újságolvasó bácsik ücsörögnek órákig a gőzben, aztán csukafejest ugranak egy medencébe. A szaunamester avatott tudója nemcsak az illóolajok hatásának és a felöntések eredményének, de a vendég hangulatát is fürkészi és szórakoztat. A szaunashow fogalmát a gőzben minden bizonnyal igen unatkozó németek találták ki, nálunk mostanában kezd teret nyerni.

Öltöny, kalap és a helyes törölközőtechnika – Donát felkészült. Fotó: Koppán Viktor

Gondoltam, ezt látni kell és egy este besoroltam az esti szaunashow-ra várakozó törölközősök közé.

– A helyes szaunahasználat megtanítása ugyanis szintén a munkánk része – magyarázta még korábban Donát –, a műszálas fürdőruha nem javasolt, a külföldi, óriási, sokszemélyes szaunákban is lepedőkben üldögélnek a vendégek, a fürdőruha alatt nem lehet rendesen izzadni.

A szaunázó csapatot a pucérság nem is zavarta, némely urak még helyre, manós posztósapkát is vettek, bár jómagam ilyenben valószínűleg kidőltem volna, mikor Donát – akár az itáliai zászlódobálók – ránk legyezett egy adag, leg-alább 90 fokos levegőmennyiséget. Ő maga fekete öltönyben és sötét ingben éppen bűvészt alakított, kalapja alól plüssnyulat varázsolt elő és lánckötelékből szabadult ki, sőt, lovagisan még szívet is varázsolt a hölgyek egyikének. A közönség csöpögős, de hálás tapssal jutalmazta a produkciót, amely során több illatos felöntés garantálta a tökéletes méregtelenítést.

Donát hetente legfeljebb 3 szaunázást javasol, s mivel úgyis itt van az igazi időszaka ennek, akár Charlie Chaplinnek, akár a sisakját a hóna alatt tartó overallos űrhajósnak, máskor indiánnak vagy kémiatanárnak öltözve találkozhatunk vele a gőzben. Ha a sejtelmes zene közben óriási bummot hallunk, nem a szauna robbant fel – csak a szaunamester gyakorol a következő megmérettetésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!