Hírek

2017.07.24. 16:00

Dél-Fejér sakkéletét szeretnék fellendíteni a sárbogárdi sakkozók

SÁRBOGÁRD A sárbogárdi Sakk Kör célja egy új sakkegyesület létrehozása, a megye déli része sakkéletének fellendítése. A város sakkhagyományait próbálják feléleszteni.

Házi Péter

Hosszú, több évtizedes kihagyás után 2016 szeptemberétől heti rendszerességgel találkoztak azok a sárbogárdi sakkozók, akik tenni szeretnének város korábbi sakkhagyományainak felélesztéséért. Ez nem jött volna létre dr. Kovács Imre versenybíró, szakmai vezető nélkül, aki folyamatosan gondosan ápolja a zsenge kezdeményezést - tudtuk meg Nagy Attilától, a Petőfi Sándor Gimnázium tanárától.

A heti foglalkozásokat 6-12 fő látogatta, fiatalok és többen azok közül, akik korábban már játszottak a sárbogárdi csapatban. Az elmúlt hétvégén, szombaton tartották meg első nyílt helyi rapid versenyüket, amelyen hatan mérettették meg magukat.

A sárbogárdi rapid versenyt Berei Zsolt nyerte, az ezüstérem Németh Józsefé, a bronz Cseh Andrásé lett. Az ifjúsági versenyző díját pedig Tóth Gergő nyerte el
Fotó: Nagy Attila

A versenyt és a győztesnek járó kupát Berei Zsolt nyerte meg 5 ponttal, az ezüstérem Németh Józsefé, a bronz Cseh Andrásé lett.

Az ifjúsági versenyző díját Tóth Gergő nyerte el. A Sárbogárdi Sakk Kör tervei között szerepel egy új sakkegyesület létrehozása, amely dél-Fejér megye sakkozóinak kínál fel játéklehetőséget, és bekapcsolódást biztosíthat a megye sakkéletébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!