Dolgozott és bejárta a fél világot

Félig bejárta a világot, és nemhogy nem fizetett érte, de még neki fizettek. A csőszerelő-hegesztő végzettség igen kapós, a nyugat csak úgy szívja magába a magyar szakembereket. Nemcsak, mert hiány van belőlük, de jól is dolgoznak. Kiss Levente Dunaújvárosból kelt útra, és mára - bátran mondható -: meghódította a fél világot.

- Megfordultam pár kontinensen, sokat láttam, sok emberrel találkoztam; és mindenhol csak dolgoznom kellett... - mondja Levente, aki jelenleg Svájc harmadik legnagyobb városa, Bázel határában dolgozik.

A dunaújvárosi Kiss Levente Bázelben, a Mittlere Brückén: a külföldön eltöltött hosszú évek után már hazahúzza a szíve - és a kisfia Fotó: Lovász Lilla

- Rheinfelden a svájci-német határnál terül el, szinte Bázel agglomerációjába tartozik, bár Németország területén van. Ott dolgozom immár egy éve, és nemcsak a munkával, de a fizetéssel is elégedett lehetek. Főként, hogy a cég svájci, így a fizetésem is az, azonban - az alpesi országgal ellentétben - az élet Németországban alig kerül többe, mint otthon. Ráadásul sikerült egy albérleti szobát is találni, ami mindössze 5 perces kerékpárútra van a munkahelyemtől. Nehéz lenne jobb munkakörülményeket elképzelni...

Mára Levente tapasztalt és elismert szakember, de nem mindig volt ez így.

- Hateurós órabérű fizetéssel kezdtem egy dunaújvárosi, magyar tulajdonú cégnél. Nem voltunk túlfizetve, ám szerencsére sokfelé eljutottunk a munkatársaimmal. Egy évig például havonta utaztam repülővel fel-alá Dunaújváros és Belgium között.

Aztán a cég kapott egy uruguayi megbízást, és Levente első dolga volt jelentkezni.
- Nem a pénz mozgatott itt sem, inkább a kalandvágy: nem mindennap jut el az ember Dél-Amerikába. No persze nem egészen olyan volt, mint képzeltem.

Három hónapos hasmenés és fegyveres őrizet járt a munkatársaknak.

- Azt mondják, szinte minden európai úgy jár, mint mi: egymást váltottuk a vécén... Hiába, az a klíma nem nekünk való. Persze egy idő után meg lehet szokni, és a csodálatos környezet kárpótol az ilyenekért is. És bár fegyveres őrök váltották egymást az üzem körül, mivel az argentinok éppen berágtak és lezárták a határokat, azért mi csak ki-kiszöktünk, hogy szétnézzünk. Montevideo a maga jellegzetes, dél-amerikai nagyvárosi nyüzsgésével, illetve az óceánparti Punta del Este a képeslapba illő végtelen fehér homok és kék tenger paradicsomi hangulatával egy életre bevésődött az emlékezetembe.

Orvoshoz azonban nem volt tanácsos menni, mert bármilyen problémája volt is az embernek, vagy antibiotikumot, vagy valami kenőcsöt kapott.

- Egy egyszerű körömbenövést is egy magyar származású fogorvos közbenjárásával sikerült megoldanom.

A kalandok azonban meghozták a honvágyat: Levente visszatért Dunaújvárosba, az új papírgyár építésénél kérték fel középvezetőnek.

- Valójában építésvezetői teendőket láttam el a szakterületemen, ötvenöt fő tartozott hozzám, akik irányítása nem mindig volt egyszerű, hiszen többségük idősebb volt nálam, és nem igazán akartak főnökként elfogadni. Érdekes ez a magyar attitűd, külföldön sosem éltem át ilyet azóta sem. Mintha máshol jobban megértenék, hogy nem feltétlenül az évek száma jelenti a tapasztalatot egy-egy munka terén.

Nem is könnyű a tudásnak megfelelő munkát találni.

- A papírgyárban eltöltött egy év alatt úgy gondoltam, elérkezett az ideje, hogy végleg otthon maradjak. Megszületett a fiam, Botond, és szerettem volna minél több időt vele tölteni. Miután véget ért a középvezetői megbízatásom, próbáltam másik állást találni, de hiába a tapasztalat, csupán olyan helyre vettek fel, ahol éppen annyit kerestem, hogy élelmiszerre napi száz forintom maradt. Egy gyerkőccel együtt pedig ez nem bizonyult elégnek, a fiamnak mindent meg akarok adni, amire szüksége van.

Nem csoda, hogy az újabb külföldi ajánlatot el kellett fogadnia. Belgium, Salzburg, Tirol következett egy osztrák cég kötelékében, majd Németország, gyógyszeripari területen, és végül 2015 áprilisában Svájcban kötött ki.
- Valami furcsa oknál fogva jó pár éve ugyanazzal a négy-öt magyarral dolgozunk együtt különböző cégeknél. Azt szoktuk mondani, a szemetet összefújja a szél. Azonban őket leszámítva nincs jó tapasztalatom a külföldön dolgozó hazánkfiaival. Azt vettem észre, nem igazán fér meg egymás mellett kettőnél több magyar: aki elfogadható munkahelyet talál, nem veszi jó néven, ha ott más is megjelenik.

De nem ez az oka, hogy Levente a jó fizetés, kellemes munka, szakmai előmenetel ellenére hazavágyik.

- Tavaly az eddig összespórolt pénzből vettem egy Dunára néző lakást, azt most felújítom, ha megvan, visszaköltözöm, lesz, ami lesz. Ha hallom a haveroktól, hogy mennek csónakkal a Dunára pecázni, sörözni a városba, vagy csak egy sétára a folyóparton, iszonyú honvágyam támad. Az első számú szempont pedig a kisfiam, aki most elsős, szeretnék ott lenni mellette mindig, segíteni neki, hiszen ő a mindenem.