Hírek

2013.12.01. 17:40

Levéllábú poloska: egy csendes, bűzös amerikai

A tél elől lakásunkba, házunkba menekülő ízeltlábúak repertoárja néhány éve új fajjal "gazdagodott ". Az állat Amerikából érkezett, akár a krumpli és a paradicsom, ám utóbbiakkal ellentétben egy cseppet sem kedvelt.

Lovász Lilla

"Amerikából jöttem, karcsú testem szép, vörösesbarna mintázatú, tél elején leggyakoribb lelőhelyem szobák függönye, ha pedig hozzám ér valaki, rémes bűzt tudok árasztani magamból. Na, ki vagyok? "

A nyugati levéllábú poloskával sokan találkozhattunk ha mással nem, szagával biztosan, de talán nem is sejtettük, hogy hasonlóan agresszív, inváziós fajjal akadtunk össze, mint amilyen a sorozatunk egyik korábbi szereplője, a harlekinkatica.

- Az utóbbi évszázadokban az ember közvetítésével, akarva vagy akaratlanul sok állat- és növényfaj került át egyik kontinensről a másikra, de a haszon- és a dísznövényeket kivéve általában csak gondot okoznak. Mivel idegenek az adott élőhelyen, hiányoznak a létszámukat féken tartó és szabályozó élőlények, amelyek otthon megakadályozzák a túlszaporodásukat, kártételüket. Ilyen a nyugati levéllábú poloska is, amit 1910-ben fedeztek fel Amerika nyugati részén, Kaliforniában. Nevét is innen kapta - tudjuk meg Harmat Beátától, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumának muzeológusától, aki elsőként írta le hazánkban az új fajt.

- Máig tisztázatlan okok miatt a 20. században erőteljes terjeszkedésbe kezdett, a 90-es évekre el is érte a keleti partvidéket. Ezzel azonban nem elégedett meg, hajóra szállt és 1999-re eljutott Észak-Olaszországba. Onnan pedig már nem volt megállása: elindult meghódítani az európai kontinenst. Svájcban 2002-ben, Szlovéniában és Spanyolországban 2003-ban, Horvátországban és Magyarországon 2004-ben, Ausztriában 2005-ben jelent meg. Berlint egy évvel később érte el, majd 2007-ben Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia, Lengyelország is sorra került; terjeszkedése azóta is töretlen, idén már Törökországba is betette lábát - teszi hozzá.

A hazánkban őshonos közönséges karimáspoloskától eltérően a nyugati levéllábú poloska teste hosszúkás, a rovar karcsú, akár még dekoratívnak is nevezhető: alapszíne vörösesbarna, lábain amelyek jellegzetes levél alakúak sárga-narancssárga mintázat figyelhető meg. Repülés közben láthatóvá válik potrohának élénk narancssárga színe,a potrohélek sárga-fekete csíkozottsága pedig a szárnyak csukott helyzetében is látszik.

- A hazai fajoknál jóval nagyobb, 16-20 milliméteres, nagyon jó repülő, és ennivalót szinte mindenhol talál magának, hiszen elsősorban fenyőféléken, a leveleket szívogatva táplálkozik, ezek pedig ott vannak a parkokban, kertekben, erdőkben. Nem csoda, hogy igen gyorsan terjeszkedik - véli Harmat Beáta. Az őshonos rokonfajok kiszorítását, s így a diverzitás csökkentését leszámítva szerencsére különösebb kártételéről eddig nem tudunk: nem pusztítottak ki még egyetlen fenyvest sem.

Azonban rendkívül kellemetlenek tudnak lenni, amikor tél elején tömegével húzódnak be lakóházainkba, nem kis bosszúságot okozva jellegzetes poloskaszagukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!