Hírek

2017.01.24. 14:17

Egy éve találtak rá a kápolnásnyéki vizsla tetemére - még tart a nyomozás

Kápolnásnyék – Éppen egy éve találtak rá állatbarátok és állatvédők annak a vizslának a tetemére, amelynek tulajdonosa nem messze lakott az elpusztult ebtől. Az állatvédők nagyon várják már a végeredményt, a nyomozás azonban még tart.

S. Töttő Rita

Tavaly január 24-én este lakossági bejelentést kapott az Állatvédőrség Fejér megyei szervezete, hogy egy kutyát látnak a kennelben feküdni, nem mozog. Nagyon nagy hidegek voltak azon a héten, hóval és ónos esővel. Az állatvédők képviselője  kiment a  helyszínre, s amit látott, az rendőrért kiáltott. Azonnal jelezte a nyomozóknak, hogy egy teljesen lesoványodott testű vizsla teteme fekszik a kennelben. Állatkínzás, elhanyagolás vagy betegség állt-e a háttérben, akkor még nem lehetett tudni, ám a gazda tulajdonosának ellentmondásos nyilatkozatai alapján az állatvédők mindenképp ki akarták deríteni az igazat.

Fotó: állatvédőrség

Hosszú, bonyodalmas ügy lett azonban az esetből, ugyanis az állat teteme nehezített úton került igazságügyi orvosszakértőhöz: először a tulajdonos vitte és temette el, majd kiásták és végül szakértői boncolásra vitték a közben megkezdett nyomozás részeként. A tanúkat valamikor a nyár folyamán hallgatták ki, az ősz folyamán pedig kértek egy másodlagos szakértői véleményt is – tájékoztatott az esetről Schreiter Katalin, az állatvédőrség operatív vezetője. aki az általuk kért igazságügyi szakértői anyagot is rendelkezésünkre bocsátotta. Ebben az áll, hogy az állat „tartási körülményei veszélyezették az állat testi épségét, egészségét. Az eb lesoványodásának okai régóta fennálltak, ugyanis a nagyfokú lesoványodás hosszú idő alatt alakul ki. Ennek ideje minimum 1 hónapos időtartamra tehető..."

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nyomozás még tart, ugyanis további szakértői anyagokra várnak. Az állatvédők nagyon várják a végeredményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!