Hírek

2015.08.31. 16:05

Egy hatéves kislány vágatta le szőke hajzuhatagát, hogy beteg gyerekeknek segítsen

Az unokatestvére példájára egy 6 éves angyalian szőke kislány elhatározta, megválik hosszú, királylányos fürtjeitől, hogy beteg gyerekeknek segítsen.

Buthy Lilla

Laura saját döntést hozott. Édesanyja ugyan adott még neki egy hónap haladékot, hogy gondolja át, de a kislány hajthatatlan volt. Minden áldott nap elmondta, meg akarja csinálni, így édesanyja végül felhívta a fodrászt. Szombaton előkerült az olló, és Laura levágatta a harminc centis haját, hétfőn pedig már postára is adták. Egy pillanatra sem bánta meg döntését, sőt nagyon büszke magára. Életében először van rövid frizurája, és a mosolygós képek tanúsága szerint is nagyon tetszik neki.

- Egy hónappal ezelőtt a lányom unokatestvére levágatta a combjáig érő hosszú haját, és felajánlotta a Gyermekrák Alapítványnak, parókakészítéshez. Laura is megtette ezt a lépést. Én azért pityeregtem csak, mert megható volt, hogy egy hatéves kislány ilyen határozott döntést tud hozni, egy ilyen szép ügy érdekében. A kislányomból nagylány lett. Imádtam a haját, de el kellett fogadnom, hogy ez élete első nagy döntése – mondta az édesanya, Földi Viktória. Hozzátette: - A Fejér Megyei Szent György Kórháznak a vezetőségével jóban vagyunk, minden évben gyűjtünk a gyerekosztálynak. Laura mindig jött velem, ebben nőtt fel. Másfél éves volt, amikor legelőször látott beteg gyermekeket egy táborban – mondta az anyuka. A székesfehérvári Laura még óvodás, édesanyja szerint nagyon erős és határozott kislány, amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Van egy hároméves húga, őt is pesztrálja. Ha valakit bántanak, ő mindig kiáll érte. Nagyon nagy szíve van, mindig segít, főleg a kisebbeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!