Hírek

2016.09.28. 11:14

Elfogytak az időpontok a kardiológián, mit tehet a beteg?

Székesfehérvár – Időpontot kért, de nem kapott olvasónk a minap a kardiológián. Túlzsúfoltság van, orvoshiány ezen az osztályon nincs. A Hírlap megkeresésére azonban már meg is nyíltak a kapuk a következő évi foglalások előtt.

S. Töttő Rita

Súlyos számadattal kezdeném, mert megdöbbentő: a kórházban az időpontra jelentkező betegek majd 40 százaléka, ha mégsem megy a rendelésre, nem mondja le a jelentkezését. Azaz az összes időpont közel 40 százaléka vész el, ennyivel kevesebb beteget tudnak fogadni egy évben a Szent György kórházban. Erről Csernavölgyi István főigazgató beszélt, miután megismerte olvasónk történetét.

A 83 éves hölgy beutalót kapott háziorvosától a kardiológiai osztályra kivizsgálásra, ám amikor szeptemberben személyesen ment időpontot kérni, megdöbbenve hallotta: idénre már nem kaphat, elfogytak a keretszámok. Jövőre pedig még nem kaphat, mert még nem nyílt meg az a bizonyos technikai kapu, amely engedné az év eleji időpontfoglalásokat a kardiológián. Ezért lenne fontos, hogy az, aki nem tud elmenni a megbeszélt időben a rendelésre, mondja le az időpontot, ezzel ugyanis sok más betegnek adna esélyt. Persze a túlzsúfolt naptárbejegyzések, a hosszú várólisták nem foghatók a betegekre, mert az tény: egyre több a beteg, a kardiológián pedig különösen nő a számuk. Tavaly például 7 ezer fekvő esetet és 34 326 járóbeteget láttak el a fehérvári kardiológián. Csak ennek az osztálynak a járóbeteg forgalma 2011-2016. között 115 százalékra nőtt. Ebben az időszakban a fekvőbeteg arányszám 156 százalékra nőtt.

A fehérvári kórház kardiológiája: rengeteg a beteg, az időpontkérés és persze a munka is Fotó: Molnár Artúr

A szívkatéteres beavatkozások száma még ennél is komolyabb mértékben változott: 2011-hez képest 255 százalékra nőtt a műtétek száma. Az idei évben várhatóan 3300 ilyen vizsgálatot végeznek a kardiológusok. De vajon az orvoshiány nem játszik szerepet? - vetődött fel a kérdés.

- Nálunk országosan is kiemelkedően sok és jó kardiológus dolgozik, így itt ez nem lehet ok a várólistákra - szögezi le a főigazgató, aki hozzáteszi: egyszerűen ennyivel több a szívbeteg ember.

A társadalom idősödésével ugyanis együtt jár a kardiológiai panaszok felmerülése is, s aki hosszú ideje jár kontrollra, rendszeresen visszatér a rendszerbe. Szerencsére a Fejér Megyei Hírlap megkeresése után a jövő évi időpontfoglalási lehetőséget is gyorsan megnyitották, így már nem kell feltétlenül alternatív megoldásokban gondolkodni, ahogy olvasónk tette: ő egy másik megyei egészségügyi központban foglalt időpontot október végére.

- Sokan tesznek ugyanígy a környezetemben, ezért tudok én is erről a lehetőségről - mondta el olvasónk. Ahogy azt is, hogy szomszédja épp kedden ment a fehérvári kardiológiára időpontért, és neki már jutott. Persze az időpontfoglalással nem csak a kardiológián lehetnek gondok, más népszerű osztályok is vannak, s megeshet, hogy az év vége közeledtével egyre több helyen fogynak el az idei évi lehetőségek.

- Nem küldünk el senkit - mondja a főigazgató, és hangsúlyozza: ahol tudnak, plusz rendeléseket is beiktatnak, és amint betelik, s lehet, megnyitják az időpontfoglalások következő terminusát. Aki pedig nem megy el a rendelésre, mondja le az időpontját, hogy másnak is jusson hely!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!