Hírek

2016.08.05. 14:18

Elképesztő: a kerítésen rontott be, méterekre állt meg tőle a kőszállító

Éppen a kertben kapáltam, amikor szörnyűséges robajt hallottam, csak annyi időm volt, hogy a hang irányába forduljak: egy hatalmas kőszállító robogott felém, átvágott a járdán, átszakította a kerítést és mindössze méterekre áll meg tőlem - mondja a csákberényi Kovács Miklós, akinek a kertjében csütörtökön délután "landolt" a teherautó.

Házi Péter

- Mit mondjak, nem aludtam az éjszaka sokat, azóta is a történtek hatása alatt vagyok. A teherautó sofőrje mondta, hogy óriási szerencse, hogy nem volt rakománya, mert akkor méterekkel hosszabb a fékút. Lehet, hogy akkor én  már több darabban lennék  - mondja olvasónk, aki szerint a Csákberénybe bevezető S-kanyar évtizedek óta balesetveszélyes hely, korábban is történtek itt balesetek. Aki ugyanis Csákvár felők, a dombokon ereszkedik le a faluba, látja ugyan a 40-es, 30-as táblát, de a többség ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyja és jóval nagyobb sebességgel érkezik be a faluba. Pedig az S-kanyarban bármi történhet.

Fotó: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság/Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes

- Az utat nem az önkormányzat, hanem a Magyar Közút tartja fent, érdemes lenne a szakembereknek elgondolkodniuk valamilyen megoldáson, az út mellett ugyanis járda is van. Mi lett volna, ha ott egy anyuka sétáltatja éppen a gyerekét? - teszi fel a kérdést Kovács Miklós, aki korábban, még polgármestersége idején vizsgálta a problémát. Szerinte némi kisajátítással ki lehetne a kanyart egyenesíteni, így a balesetveszély csökkenne. Egy darabig azonban, amíg el nem felejti a sokkoló történést, bitosan nem megy ki a kertbe kapálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!