Hírek

2017.06.07. 11:52

"Elnöki" tóavatás a Csónakázó-tónál

Áder János köztársasági elnök, Cser-Palkovics András polgármester és Aczélvári Ruben, a Tóparti gimnázium Iskolai Diákbizottságának titkára avatták fel a Csónakázó-tavat.

Szanyi-Nagy Judit

A tegnapi napsütéses délelőttön többnyire kék színű egyenpólóba öltözött gyermekek és pedagógusok sétáltak, szervezkedtek a Csónakázó-tó környékén. Nem véletlenül, hiszen eseménydús volt ez a keddi nap: a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban 10 órakor Áder János köztársasági elnök tartott a klímaváltozásról interaktív, több helyszínen is közvetített előadást, melyet a Csónakázó-tó méltó felavatása követett. Az avatás részeként kerámiakövet hajítottak a tóba, majd több száz léggömb feleresztése után a hagyományosnak mondható tóölelésre is sor került. Sőt, a vakáció közeledtével a XXIII. Robinson Tutajverseny is lezajlott, a megszokottól eltérően. Idén ugyanis nemcsak tópartisok, hanem több középiskola diákja versengett egymással. A hajózásban az államfő, Áder János, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András és a helyi földkerülő vitorlázó, Fa Nándor is részt vett. A programok között voltak még természettudományos kísérletek – például szappanbuborék-készítés, fénytörés-szemléltetés – és helytörténeti, helyi kiállítás is. A diákok alkotásait is megörökítő tárlaton a tóval kapcsolatos élmények jelentek meg.

Mintegy százötven diák előtt adott elő a klímaváltozásról a köztársasági elnök

„Kérdések és válaszok a fenntarthatóságról – Merre tart a jövő?" címmel adott elő tegnap a tóparti középiskolában Áder János köztársasági elnök, mintegy 150 diák előtt. Az államfő reflektált az elmúlt hét történéseire is: – Azzal, hogy Donald Trump elnök bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok kilép a párizsi megállapodásból, sok problémát okozott, mind a környezetvédelem, a gazdaság és a munkahelyteremtés szempontjából. A döntés erkölcsileg is elfogadhatatlan, hiszen az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak van a legnagyobb történelmi felelőssége a légkörben megnőtt üvegházhatású gázok mennyisége miatt, sőt, az egy főre eső légszennyezésben is világelső – emelte ki a köztársasági elnök. aki szerint a jövő generációival szemben is felelőtlen a döntés. Azonban reménykedésre adhat okot, hogy minden jelentős ország, függetlenül az amerikaiak döntésétől, tartja magát a párizsi megállapodáshoz. Ez volt a konklúziója Áder János gondolatainak is: – Végre kell hajtani a párizsi megállapodást Amerika nélkül is, hiszen nincsen ellenpróba, nincsen másik bolygó, ahová átköltözhetnénk.

Cser-Palkovics András, Aczélvári Ruben és Áder János avatták fel a Csónakázó-tavat a képen látható kerámiakő vízbedobásával

Az interaktív osztálytermi előadást szabadtéri programok követték: először a Csónakázó-tavat avatták fel. Vizi László Tamásné igazgató beszédében kiemelte: ezen a napon az egészséges, harmonikus környezet szeretetét ésa közösségformálás egy új dimenzióját ünnepelték. Jó döntés volt a Csónakázó-tónak és környékének megújítása, hiszen egy olyan területről beszélünk, ahol megfér egymás mellett lakóövezet, oktatási intézmények sora, sportkomplexum és a pihenés, a szabadidő eltöltésének változatos lehetőségei is.

Áder János az egyik tópartis csapat tutaján vett részt a versenyben

Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt: ez a nap mutatja, hogy az ezeréves történelmi városnak, Székesfehérvárnak nemcsak múltja és jelene, de jövője is van. Egy olyan jövője, amelyre a jelenben tudatosan figyelnek: igyekeznek olyan területeket biztosítani, amelyek környezetvédelmi szempontból is megállják a helyüket. A beszédeket követően a köztársasági elnök, a polgármester és Aczélvári Ruben, a Tóparti Iskolai Diákbizottságának titkára egy kerámiakövet, míg az iskola igazgatója és Fülöpné Varga Gabriella, a Ligetsori Óvoda igazgatója egy virágkoszorút dobott a Csónakázó-tóba.

A Székesfehérvári Diáktanács hajójának élén Cser-Palkovics András polgármester (balra) és a helyi földkerülő vitorlázó Fa Nándor (jobbra) eveztek – előttük az első helyen beérő Teleki Navy csapat
Fotó: Molnár Artúr

Az avatás után tapsvihar tört ki, zene csendült fel, és több száz léggömb emelkedett a magasba. Ezt a hagyományos tóölelés, majd a tutajverseny követte, amelyen az eddigiektől eltérően nemcsak tópartis, de széchenyis, vácis, telekis és kodolányis diákok is indultak. Sőt, az egyik tópartis csapathoz Áder János is csatlakozott, míg a Székesfehérvári Diáktanács egyik hajóján Cser-Palkovics András és Fa Nándor evezett két diák mellett. A kitartó versengést a Teleki Navy csapata nyerte.

Merre tartunk?

Áder János „Kérdések és válaszok a fenntarthatóságról – Merre tart a jövő?” című, klímaváltozással foglalkozó előadását tíz iskolában – Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrön, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen – is közvetítették. Az előadás a diákok aktív részvételével zajlott: a vakáció szót formáló prezentáció újabb és újabb kérdéseken keresztül mutatta meg korunk és jövőnk kihívásait. A kérdéseket a diákok próbálták megválaszolni, hol a már meglévő tudásuk, hol pedig megérzésük alapján. Kiderült: a Föld vízkészletén belül 0,007 százalék a hozzáférhető édesvizek aránya, és azt is megtudtuk, hogy az egész világot tekintve az élelmiszerek 30–40 százaléka megy veszendőbe (a szegény országokban a szállítás, hűtés elmaradottsága, míg a gazdag országokban a pazarlás miatt). A vízlábnyomunk leginkább a hamburger fogyasztásakor nő: a marhahús miatt az étel előállítása igen vízigényes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!