Hírek

2016.10.24. 19:40

Utcát neveztek el a helyi forradalmárok vezetőjéről, Szarvas Imréről

Ercsi - Emlékműavatással köszöntötte a város az 56-os forradalom 60. évfordulóját. Az országos emlékbizottság és az önkormányzat együtt finanszírozta a műalkotást.

Tribolt Lajos

A szokásos ünnepi résztvevők számát bőven meghaladóan voltak vasárnap az ercsi emlékműavatáson. Az 1956-os forradalom emlékét idéző mű a volt Petőfi téren kapott kapott helyet, nem messze a nagy költő szobrától.

Az előzményekhez tartozik, hogy Ercsiben sokáig nem volt 56-os emlékhely, majd magán az épület falán helyeztek el egy emléktáblát. Tavaly az önkormányzat is készíttetett egyet, de úgy gondolták, többre van szükség. Az 56-os Emlékbizottságtól nyertek 3,6 millió forintot, ezt további 1,4 millióval egészítették ki, így készülhetett el a Szabadság emlékmű.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén a műsort az Eötvös iskola diákjai adták  Fotó: Molnár Artúr

Az avatásán Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy kevés településen jutott eszükbe, hogy köztereket is át lehet keresztelni. Ez Ercsiben megtörtént, hiszen az emlékműnek helyet adó tér a Szabadság tér nevet kapta, az egyik utca pedig Szarvas Imre nevét viseli majd a jövőben. Ő a helyi forradalmárok vezetője volt.

A mű alkotója, Pannonhalmi Zsuzsa arról beszélt, hogy gyerekként átélve a forradalmat, benne a félelem érzete maradt meg. Ebből a félelemből történő kitörést próbálta meg érzékeltetni az emlékműben, amelynek az alja a pesti utcákat, a tetejük a szabadság felé kitörő galambokat ábrázolja. A mű belseje idézi Nagy Imre utolsó, a bíróság előtt elmondott beszédét, és a kijelentését, hogy kegyelmet nem kérek . Ugyancsak az emlékmű belseje tartalmazza a forradalom helyi résztvevőinek neveit.

A pesti utcákat és a szabadságot együtt szimbolizálja az emlékmű Fotó: Önkormányzat

Az emlékmű felavatása után a résztvevők a közeli művelődési házba vonultak át, ahol a városi ünnepséget tartották. Itt Spánitz Éva felolvasta Nagy Imre ominózus utolsó beszédét. Győri Máté polgármester felidézte az emlékmű előtörténetét, majd a szomszédos Eötvös József Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort. Hagyomány már, hogy minden jelentősebb ünnepre műsorral készülnek, így történt ez most is. Produkciójukat nem csak az ünnepi emlékezők láthatták, hanem előtte pénteken bemutatták az alsó tagozatosoknak és külön a felsősöknek.

Az 56-os rendezvények ezzel még nem értek véget. November 4-én Ludmann Sándor emlékére a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és az önkormányzat emléktáblát avat majd a helytörténeti gyűjtemény épületének a falán. Ezt fáklyás felvonulás követi.

A Szabadság Emlékmű egyébként a művelődési háztól nem messze található.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!