Hírek

2013.08.16. 06:33

Energiatakarékosra alakítják át az abai iskolát

A várossá nyilvánítással nem szűnt meg a pályázatok beadása, megvalósítása Abán. Az iskolát, közösségi házat most újítják fel a településen.

Tribolt Lajos

A Széchenyi terv keretében jelenleg is folyik az abai általános iskola, kultúrház és könyvtár felújítása megújuló energiával kombinálva című pályázat megvalósítása. A 221,9 millió forintos projekt 188,6 millió forint támogatást kapott.

A felújítás során elvégzik a külső hőszigetelést, kicserélik a nyílászárókat, szigetelik a födémeket. Kicserélik a rossz hatásfokú földgázzal működő kazánokat és modern fűtőberendezést szerelnek be. Az iskola melegvíz ellátását napkollektorok segítik.

A perkátai iskola tagintézményeként működő helyi oktatási intézmény 450 gyermeket fogad. Fábián Judit tagintézmény-vezető tájékoztatása szerint évfolyamonkét három osztályuk lesz, csak a második évfolyamban lesz két osztály. Érdekesség, hogy Perkátán keresztül a dunaújvárosi tankerülethez tartoznak, míg a gimnázium és a művészeti iskola a fehérvárihoz. Ez persze nem okoz gondot.

Fábián Judit tagintézmény-vezető a leendő elsősök tantermében, a már elhelyezett dekorációval (Fotó: Tósoki Attila)

Az iskolába sok gyerek jár Sárkeresztúrról, de Kőszárhegyről és Soponyáról is vannak diákjaik - tájékoztatott az intézményvezető. Az önkormányzat által működtetett iskolabuszt átveszi a KIK, ők üzemeltetik majd. Az iskola működtetését egyébként megtartotta az önkormányzat, így a kitört ablakot, az elromlott számítógépet ők javíttatják meg. De az iskola is mindent megtesz, hogy állandóan szépüljön. Most a régi, udvari vas játékok helyett fa játszóteret alakítanak ki. Erre fordítják a szülők-nevelők báljának bevételét, az iskolai alapítvány pénzét, a legutóbbi vasgyűjtés bevételét, s mindezt kiegészíti majd az önkormányzat is.

Az iskola is készül mindig az Aba napokra. Idén a gyerekek vályogból és újrahasznosított termékekből készítenek installációt.

Az iskola felújítása augusztus 31-re befejeződik, így nem zavarja majd a tanítást. Maga a beruházás teljesen majd csak októberben fejeződik be a kulturális intézményeknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!