Hírek

2015.04.22. 16:04

Ételt lehet elhelyezni a szegényeknek a Jézus Szíve templomnál

Székesfehérvár - Egy új ételelosztó létesítményt építettek a Jézus Szíve templomnál. Így bárki tud élelmiszert adományozni a szegényeknek.

Laci Patrícia

Már hetek óta ott áll a Jézus Szíve templomnál egy ételelosztó kisház, amelyet a rászoruló emberek megsegítésére készítettek el. A faházikóba bárki berakhat, illetve ki is vehet élelmiszereket. Nincsen szabály, hogy az ennivalót milyen formában lehet elhelyezni. Készételnek, konzervnek vagy akár egy szelet kenyérnek is örül az éhes száj. Az ötlet a templom képviselőtestületi elnöke, Elbert János fejében már körülbelül egy évtizede megszületett, de a kivitelezésre még csak most kerülhetett sor.

Reménykednek, hogy országszerte több intézménynél is építeni fognak ehhez hasonló ételellátó rendszereket a szegényeknek. Fotó: Koppán Viktor

– Azt szerettük volna elérni, hogy a nagy szegénységben élők ne a szemetes kukákból szedjék ki maguknak a táplálékot vagy a maradékokat, hanem kulturált módon jussanak hozzá. A jó szándék vezérelt bennünket az ötlet kivitelezésekor, a szerencsétlen sorsú embereken akartunk segíteni. Székesfehérváron egyelőre ez az egyetlen templom, amely rendelkezik ezzel a létesítménnyel. Magyarországon sem vált még hagyománnyá ez a szokás, csak néhány városban tudnak ilyen formában segítséget nyújtani. Például Pécs város egyik plébániáján évek óta sikeresen működik ez az ételelosztó rendszer. De örülnénk neki, ha minél több intézménynél – nemcsak templomoknál, hanem például iskoláknál – létesülne egy hasonló faház. Mivel nem is kerül nagy beruházásba, így az is a célunk, hogy ezt népszerűsítsük, s országszerte elterjedjen – magyarázta Elbert János.

A faházikó elkészítésében nagy szerepet játszott Petri Péter, egyházközségi gondnok.

– Összedobtuk közösen a pénzt a faházra, megvettük hozzá az anyagot, s elkészítettük. Továbbra is szeretnénk majd fejleszteni a kisházat, mivel még nem lehet hűteni benne az élelmiszereket. Ez pedig nagy gondot jelenthet. Hamarosan itt lesz a nyár, s akkor a meleg miatt még hamarabb elromlanak az ételek. Most is azon gondolkodunk, hogyan tudnánk ezt majd megoldani a jövőben. A faházikóban súlyos kárt az időjárás egyébként nem tud okozni, én legfőképpen a vandáloktól féltem, de szerencsére rongálásra még nem volt példa – mondta Petri Péter.

A Jézus Szíve templom plébánosa, Kiss János nagyon megörült, amikor Elbert János és Petri Péter felkeresték őt az ételelosztó ötlettel, mivel nagy támogatója a szociális tevékenységeknek. Természetesen bele is egyezett, hogy a Jézus Szíve templom adjon otthont a házikónak.

– Körülbelül három hete működik ez az ételellátó rendszer a templomnál, ami boldoggá tesz minket, mert fontos, hogy segítsünk másokon. Most már egyre szélesebb körben adakoznak itt az emberek, s szájról szájra terjed a híre. Érdekes módon már a legelején tudta minden látogatónk, hogy oda ételeket lehet elhelyezni, ezért nem is kellett hirdetnem. Egy percig sem hitték azt rá, hogy az egy madáretető – mesélte Kiss János.

– Változó, hogy a jótékonykodók miket is szeretnének adni a rászorulóknak. Van, hogy kész ételek várják a szegényeket. De előfordult olyan is, hogy kristálycukrot vagy étolajat fedezhettek fel a kisház ajtaja mögött. De ezeket is rögtön elvitték – tette hozzá a plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!