Hírek

2013.09.02. 19:14

Évadnyitó társulati ülés a Vörösmarty Színházban

Székesfehérvár – Imponáló a színészeik névsora, de a névsor még nem társulat – hangsúlyozta a színház évadnyitó társulati ülésén Szikora János igazgató.

B. Kiss László

Hétfőn tartották a Vörösmarty Színház évadnyitó társulati ülését. Szikora János igazgató beszédének elején azt a rövid, ám virágzó időszakot idézte föl, amikor 195 évvel ezelőtt olyan színtársulat alakult Fehérváron, amely – még a pesti magyar színház létrejötte előtt – a városba szipkázta a korszak legjobb színészeit, beleértve Dérynét is. Ma hasonló a helyzet, nem akármilyen névsorral büszkélkedhet a színház.

Ám a színészeknek ez az irigylésre méltó névsora még nem egyenlő a társulattal – hangsúlyozta az igazgató, aki úgy véli: csak rajtuk múlik, hogy megismételjék a 195 évvel ezelőtti színháztörténeti pillanatot. Szikora János felolvasta a társulat új tagjainak – Cserhalmi Györgynek, Derzsi Jánosnak, Földes Eszternek, Gáspár Sándornak, László Zsoltnak, Makranczi Zalánnak, Radnay Csillának, Törőcsik Franciskának és Varga Máriának a nevét. Majd arról beszélt, hogy a nyáron sem honolt csend a színház falai között: a Bor, mámor, szerelem, illetve a Csak egy tánc című darabokat a vártnál is nagyobb siker mellett játszották. Éppen ezért a Bor, mámor,szerelem az új évadban bejön a nagyszínházba, és bemutatják a fővárosban, a Stefánia palotában is.

A koronázási ünnepi játékok, meg a köré szervezett több napos fesztivál megmozgatta a várost, amelyet persze nem egyedül ráztak föl csipkerózsika álmából – fogalmazott a direktor. Míg tavaly ilyenkor hatezer eladott bérletnél tartottak, most meghaladták a 11 ezret, ami arra vall: visszatérnek a teátrumhoz azok, akik elpártoltak. A város távolabbi környéke is legyen a vadászterületünk! – fogalmazott Szikora János. Eme cél elérésében sokat segíthet, hogy az Alba Volán ingyenes színházbuszokat bocsát a nézők rendelkezésére.

Kozák Andrásról nevezik el a stúdióelőadások helyszínét – jelentette be az igazgató. A névadó alkalmával retrospektív kiállítást is rendeznek a kiváló színészről. Az igazgató bejelentette azt is, hogy szeptember elsejei hatállyal felmondta a kollektív szerződést. Eljárt felette az idő, ma már más időket élünk – indokolta döntését. Azáltal, hogy a korábbi 17-ről 24-re növekedett a társulat színészeinek száma, több szállásra van szükség. Éppen ezért a harmadik emeleti kelléktár helyén 8-9 vendéglakást alakítanak ki– hangzott el.

Bagó Bertalan (balra) vehette át Cser-Palkovics Andrástól a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat (Fotó: Koppán Viktor)

Ezúttal az évadnyitó társulati ülésen adta át Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat. Mielőtt azonban átnyújtotta a közgyűlés által odaítélt kitüntetést, arról beszélt, hogy a fenntartónak, a város önkormányzatának lényegében egyetlen elvárása van a színházzal szemben. Mégpedig az, hogy kulturális tekintetben motorja legyen annak a törekvésnek, amely azt célozza bebizonyítani: Fehérvár többre hivatott annál, mint amit eddig elért. Fehérvárnak egy színháza van, amelynek a város százezer lakóján kívül negyvenezer környékbeli ingázóhoz és az ország valamennyi színházrajongójához is szólni kell. Budától a Balatonig kell őket idehozni – fogalmazott a polgármester. Az pedig, hogy a színház évi körülbelül egymilliárd forintos költségvetése bővíthető, növelhető-e, a színházon is múlik – zárta beszédét Cser-Palkovics András, aki ezután bejelentette: Bagó Bertalan rendező, a színház prózai tagozatának vezetője kapja az idén a Pro Theatro díjat. Bagó Bertalan az elmúlt évad legmeghatározóbb előadásainak, a Bizáncnak és a Don Carlosnak volt a rendezője, most pedig az Indul a bakterházat állítja színre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!