Hírek

2017.06.15. 19:50

Éves rendőrségi jelentés a megyeszékhelyről - Lopásokról, autófeltörésekről, rablásokról és közúti balesetekről

SZÉKESFEHÉRVÁR Kevesebb volt a lopás, az autófeltörés és a rablás is a megyeszékhelyen tavaly. Viszont többen verekedtek és garázdálkodtak, és a közúti balesetek számát sem sikerült visszaszorítani. Három ember lelte halálát a város útjain tavaly és tavaly előtt is.

S. Töttő Rita

Az elmúlt hét év legjobb statisztikáját tudja felmutatni a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a megyeszékhely mai közgyűlése előtt, ahol a 2016-os esztendő kriminalisztikai adatait vonultatják fel a képviselők előtt. A rendőrkapitány beszámolójából ugyanis kiderül, hogy Székesfehérváron a "rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma" az előző évi 3025-ről 1958-ra csökkent. Hasonlóképpen jelentős változás érzékelhető a város közterületein elkövetett bűncselekmények alakulása szempontjából is - bár e tekintetben nem a kiugró adatokat, hanem az évről évre látható csökkenést kell értékelni. Míg 2012-ben több mint ezer olyan bűncselekményről szerzett tudomást és indított eljárást a rendőrség, ami az utcán történt, 2015-ben már "csak" 356-ról, 2016-ban pedig 290-ről. Kirívó, az egész ország figyelmét felhívó, súlyos bűncselekmény tavaly nem történt Székesfehérváron, viszont azért akadt jó pár olyan, amire kiemelten figyeltek a nyomozók. Ám ezen a téren is kevesebb súlyos üggyel kellett megbirkózniuk a rend őreinek, mint egy évvel korábban: 1411-ről 1063-ra csökkent a kiemelten kezelt bűncselekmények száma. Az egy évvel korábbinál jelentősen kevesebb volt a lopás (1076-ról 740-re csökkent), az autólopás (16-ról 6-ra), az autófeltörés (37-ről 22-re), valamint a rablások száma (15-ről 3-ra csökkent).

Az infografikán nemcsak Székesfehérvár, hanem a Székesfehérvári Rendőrkapitányság teljes illetékességi területére vonatkozó adatokat tüntettünk fel. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma jelentős csökkenést mutat az elmúlt évekhez képest PLT-grafika

Persze vannak olyan területek, ahol emelkedésről kell beszámolnia a fehérvári rendőrségnek a megyeszékhely képviselői előtt: több volt például a verekedés a város közterületein, erre utal az, hogy a testi sértések száma 104-ről 120-ra emelkedett. Ugyanerre enged következtetni a garázdaságok számának emelkedése is ,amely 64-ről 73-ra nőtt. Súlyos testi sértés azonban ugyanannyi (80) volt mind a két esztendőben. A rendőrség munkájáról szóló beszámolóból világosan kiderül, hogy a fehérvári rendőrök jól ismerik azokat a városi lakosokat, akik visszaesőként hajlamosak lehetnek a bűnelkövetésre - vizsgálják is minden alkalommal a lehetséges "köröket" egy-egy bűncselekmény elkövetése után. Viszont jelentős Székesfehérváron az átutazó bűnözés, ami megnehezíti a felderítést, viszont éppen ez teszi szükségessé a többi kapitánysággal való szoros együttműködést.

A városban folytatott drogterjesztéssel kapcsolatos ügyekben is folyamatosan javuló tendenciát tudnak felmutatni a rendőrök: a fehérvári közgyűlésen ezúttal azzal büszkélkedhetnek a rendőrök, hogy minden tudomásukra jutott esetben tudták bizonyítani az elkövetés tényét, így a nyomozásokat minden alkalommal vádemeléssel zárhatták.

Az utakon sajnos nem sikerült elérni jelentős változást, sőt: a városi rendőrkapitányság illetékességi területén 2015-höz képest enyhe növekedés volt tapasztalható a személyi sérüléssel járó balesetek tekintetében (275-ről 295-re emelkedett).

A közlekedési morál tehát vélhetően nem javult az autósok körében, de nem csak az illetékességi területen, közvetlenül Székesfehérváron sem: három halálos baleset történt 2015-ben és 2016-ban is. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 30-ról 38-ra emelkedett. A könnyű sérülésesek száma pedig 98-ról 103-ra nőtt.

A beszámolóból kiderült az is, hogy a közlekedésbiztonsági tevékenységre is kihatott a migrációs válság, ugyanis a közlekedési rendőröket sok esetben kellett közrendvédelmi feladatokkal megbízni, helyettesítve a csapatszolgálatba vezényelt járőröket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!