Hírek

2014.04.23. 18:10

Kitüntették a kitűnő építészt, Csutiné Schleer Erzsébetet

A műemlékvédelmi világnap alkalmából Forster Gyula-emlékéremmel tüntették ki a fehérvári építészt, Csutiné Schleer Erzsébetet.

Kocsis Noémi

Csutiné Schleer Erzsébet a minisztériumi díjátadás után

Éppen gőzerővel dolgozik kollégáival egy nagyon szép feladaton: az ozorai Pipó várának külső helyreállításán munkálkodnak, immár három éve. Lenyűgözi a történelem, órákat tudna mesélni, milyen volt és lesz a vár, hogy zajlik egy ilyen helyreállítás, mit lát majd a látogató.

- Minden munkámba bele tudok szerelmesedni, csak így dolgozhatok, muszáj teljes lelkesedéssel belevetnem magamat nevet a város- és megyeszerte örökségvédelmi elhivatottságáról is széles körben ismert, kedves és vidám építész asszony, akivel arról (is) beszélgettünk, mit jelentettek, jelentenek számára a szakmai elismerések.

Ráday Mihály figyelt fel a 80-as évek elején harcosan szót emelő fehérvári építészre, Csutiné Erzsébetre, aki kiállt a meggyőződése mellett: nem kell áthidaló elem a Városháza 1. és 2. számú épület közé, mert elrontja az Arany János utca képét. A közösségi aláírásgyűjtéssé csúcsosodó ügy nyomán kapott az illetékes minisztertől Padmaniczky-díjat. Aztán 89-ben Europa Nostra-díjat annak elismeréséül, hogy a Rác utca 13 épülete közül tízhez ő készített beépítési tervet. 2007-ben megyei Príma-díjas lett, a mostani elismerés okán pedig azért különösen meghatott és büszke, mert ezt a szűkebb szakmai kör, a munkatársak (még pontosabban Apai Gabriella) felterjesztése nyomán kaphatta meg múlt pénteken a Belügyminisztériumban.

– Nos, ezek az én díjaim, hogy gyönyörű visszajelzéseket kapok az emberektől – mondja.

– Nem játszom el az álszerényt: igenis, jól esik az embernek, hogy megbecsülik a munkáját, hogy vannak ilyen jellegű visszaigazolások. Hogy most mi foglalkoztat leginkább szakmailag? Nos, a már említett ozorai várfelújításon kívül nagyon szeretném elérni, hogy a székesfehérvári vasútállomás közelében egyszer, s mindenkorra megmaradjon az utókornak az az építészetileg is csodás irányítótorony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!