Odafent nem illik félni - Farkas Bertalan volt a Vasvári Gimnázium vendége

67 éves Farkas Bertalannak március 15-én született meg a legkisebb unokája, a Farkas Bertalanok sorában immár a negyedik. Az első magyar és világviszonylatban 94. űrhajós valószínűleg e csöppségre a legbüszkébb e napokban – de ha visszagondol az elmúlt évtizedekre, s arra a nyolc napra 1980-ban, az emlékei élénkek és feledhetetlenek. És még mindig sokan szívesen hallgatják, csillogó szemmel, tátott szájjal, hiszen titkon annyi gyermekszívben fordult már meg azóta a vágy: ha felnövök, egyszer én is űrhajós szeretnék lenni!

Farkas Bertalant a Vasvári Pál Gimnáziumba hívták nemrég, az iskola tematikus hetének első napján volt vendég, hírére megtelt a tornaterem. A vendég ezzel a kérdéssel nyitott:

– Ki szeretne vadászpilóta lenni?

Két-három óvatos kéz a magasban.

– Jómagam gyerekként mérnök és focista szerettem volna lenni – mesélt a nyugdíjas űrhajós a kezdetekről. Repülésről akkoriban még nem volt nála szó, középiskolásként érintette meg a nyíregyházi sportreptéren, jelentkezett is a repülőtiszti főiskolára. A váltásról nevetve jegyzi meg, hogy miután édesanyja féltésből lebeszélte fiát a futballról, mint igen veszélyes sportról, az ifjú Farkas erre egy ugyebár cseppet sem veszélytelen szenvedély felé fordult: a repülés lett az új szerelem. (Ki tudja, miről szólna ma e cikk, ha mégis marad a focinál?) Miután 1972-ben hetedmagával befejezte a Szovjetúnióban a főiskolát, a pápai vadászrepülőkhöz került, ahol már MIG-gel, az akkori legmodernebb technikával repülhetett.

– 1976-ig nem volt róla szó, hogy közülünk valaha valaki is kikerül a világűrbe. Aztán 77-ben egyszer csak mutattak egy listát, rajta az én nevemmel is, miszerint önkéntesen jelentkezünk a programra. A 95 jelentkezőből több hetes kemény orvosi vizsga után heten maradtunk, abból pedig négyet választottak ki, köztük Magyari Bélát és engem.

Farkas 1974-ben megnősült, a kiválasztás folyamatánál kislányuk alig pár hónapos volt, így az ifjú feleség érthetően ódzkodott attól, hogy a férje ilyen veszélyes küldetésre induljon. De mint az első magyar űrhajós mondja, a társ ebben is társ – megérti a másik hivatását, s hogy ilyen lehetőség talán csak egyszer kínálkozik. A felkészülés időszakából sok emlék megmaradt, a Csillagvárosi közös futballozásoktól a kemény túlélési gyakorlatokig, s persze az is érdekes momentum, hogyan készül az űrbe készülők gúnyája...

– A szkafanderről el kell mondanom, hogy a látszat ellenére egyáltalán nem kellemes viselet. Gyakorlatilag fekvő helyzetre készül, mert az űrhajós startkor is, landoláskor is fekvő helyzetben van. A szkafandert mindenkire úgy szabják rá, így nem lehet átadni valaki másnak, mert annak a testére úgysem lenne jó - mesélte.

A Vasvári Pál Gimnáziumban tartott diákoknak előadást Fotó: Molnár Artúr

Az 1980-ban 31 éves Farkas Bertalan az Interkozmosz programon belül indulhatott az űrbe, Valerij Kubaszovval, a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén. A start magyar idő szerint pontosan 1980. május 26-án, 20 óra 20 perc negyven másodperckor volt. A magyar részvétel azt jelentette, hogy hazánk – megelőzve több európai országot, például a franciákat, a németeket – a hetedik olyan nemzet volt, amelynek polgára elhagyta a Földet és kilépett a végtelenbe.

– A világűrben minden csodálatos, a legszívesebben egyetlen percet sem aludtam volna – emlékszik vissza ma is a napjainkban tanácsadóként és űrtevékenységet végző szervezetek tagjaként tevékenykedő szakember. – A fedélzeten volt sokféle sporteszköz, sokszor tekertem a pedált egy speciális kerékpáron. Volt, hogy elkezdtem a Fekete-tenger felett, majd tíz perc múlva kinéztem és megláttam az Indiai-óceánt. Az ember odafent egyébként már nem fél, ennyi felkészülés és hosszas várakozás után úgy érzi, odafent egyszerűen már nem illik félnie...

Elköltözik-e az ember egyszer a Földről? – tette fel a sokakat izgató kérdést részben önmagának, részben hallgatóságának Farkas.

– Nos, ezt hiszem is, meg nem is. Először tanuljunk meg sátrat építeni a Holdon, biztosítsuk az életfeltételeket azoknak, akik majd ott fognak élni. A Mars csak ezek után lehet igazi cél az űrhajósok számára.

Sok munka, kitartós testedzés/sport és minél több nyelvtudás: ezekben látja a választ a kérdésre, kiből lehet a ma fiataljai közül űrhajós? Ha ma valaki belefekteti a munkát és komoly az elhatározása, elérhető ez a cél, jelenti ki a nyugalmazott dandártábornok űrhajós.

– Ha megint lenne ilyen lehetőségem, azt kívánnám, bár eltölthetnék egy fél évet, vagy egy évet a Föld körül repülve. Ez izgatna, de persze ez már nekem lehetetlen. Igazából azt szeretném elérni az életemben még, hogy egy honfitársamat – egy magyar hölgyet, vagy urat – segítsek hozzájutni e célja megvalósításához. Ez motivál.