Fasor "utca": tél a sherwoodi erdőben

2017. január 12., 07:24 szerző: Buthy Lilla fotós: Koppán Viktor Dávid
komment
Székesfehérvár - Az erdő közepén élnek, a szabad ég alatt. Egy sátor az otthonuk, télen-nyáron. Minden segítségnek, jó szónak örülnek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Kutyaugatás töri meg a fagyott csendet. A kutyák és a lábunk alatt ropogó gallyak is jelzik, idegenek érkeztek. A Hübner utca mögötti kiserdő egyik sátrából Kovács Miklós Csaba lép elő. Pár kedves, barátkozó szó után a bizalmatlanságot és tartózkodást őszinte, nyílt beszéd váltja fel. Még a megveszekedett „riasztókból", Zorróból és Mackóból is hamar lábra felugráló, szelíd jószág válik. Már nem idegenek, vendégek vagyunk. Miklós arca kisimul, örül minden emberi szónak. Mesélni kezd, közben végig a szemét nézem. Égszínű, őszinte, lágy. Az orra ugyancsak kék, a hidegtől. Húsz telet vészelt már át a szabad ég alatt.

Egy szelet kenyér szalámival. László János aka. Optimusz fővezér a vacsoráját mutatja. A kályhaként és tűzhelyként is szolgáló rozsdás hordó most épp nem ad meleget

- Már megszoktam - mondja. Nem panaszkodik.

Miklós nem egyedül él: befogadta az egyik haverját. Van kályhájuk, a napközben összegyűjtögetett száraz faágakkal fűteni is tudnak. A vacsorájuk lecsókolbász lesz.

- Az asszony három éve halt meg - rázza meg a fejét, majd két mondatban rövidre zárja, miért került annak idején utcára.

- A szüleim halála után a húgom eladta a családi házat. Nekem meg, hát jó szívem volt… - tárja szét a karját.

A székesfehérvári rendőrök is fokozottan figyelnek a szabad ég alatt élőkre, akik szívből örülnek a jó szónak és a törődésnek. Beszterczei Barbara rendőr őrmestert és Csonka Tibor zászlóst is örömmel fogadták az erdőben élők Fotó: Koppán Viktor

- Most viszont már baj van a „motorral" - mondja tenyerét a mellkasára helyezve, majd folytatja: - Magas a cukrom is, és nem látok a bal szememre. Orvos viszont - állítása szerint - nem látta már huszonöt éve. Miklós még elmeséli, korábban szemetet szedett, de most nem dolgozik. Még az elköszönés után is kísér minket, beszélget, amíg csak tud, de a „szomszédokhoz" már nem jön át velünk, megáll a számunkra láthatatlan „telekhatárnál". Beljebb, a sherwoodi erdőben, a Fasor köz 6. szám alatt Ibolya néni és Béla bácsi lakik immár három éve, no meg a jó humorral megáldott Optimusz fővezér - így becézik a Fasor köz egyik lakóját, becsületes nevén, László Jánost-, ő találta ki a fiktív lakcímet is. Kilenc éve él az erdőben. Láthatóan már rutinos a riportokban is, körbevezet minket, bemutatja Bolhát, a házőrzőt, és egy párat a tizenvalahány macskából, akiknek szabad bejárásuk van a sátorba. - Tessék, hölgyem, nem szégyelljük - invitál be maga előtt a sátorba Optimusz fővezér, aki elmeséli, érkezésünk előtt két kanna vizet hozott haza a kríziskezelő központból, mert a csapjuk elfagyott, nem tudnak mosogatni sem. - Sokszor nincs mivel fűtenünk - panaszolja Optimusz, miközben mélyen megszívja a két ujja között feszülő cigaretta dekket. Lomizni azonban mindennap eljárnak, olykor találnak kuka mellé rakott bútorlapokat, azzal be tudnak néha gyújtani. Nincs kályhájuk sem, egy rozsdás hordó mellett melegednek, ha tudnak, ez szolgál sparheltként is.

Optimusz fővezér, Ibolya, Béla és Miklós megpróbálják a saját életterükben átvészelni a zord időket. Hosszú évek óta így élnek. Túlélnek Fotó: Koppán Viktor

Szorult helyzetben vannak. A kríziskezelő központ teajáratán teát és szendvicset kapnak, minden mást nekik kell előteremteniük maguknak. Béla hetente háromszor, napi ezer forintért lépcsőházakat takarít a belvárosban. Jánosnak négy szakmája van, Ibolya is szakács, cukrász, hentes, mészáros végzettséggel dolgozott hosszú évtizedekig a szakmájában.

- Szolgálati lakásban laktunk a férjemmel Budapesten. Miután meghalt a férjem, vissza kellett adni a lakást. Az ikertestvéremhez költöztem Székesfehérvárra. Tíz évig szakács voltam. A halála után kerültem az utcára - válaszol kérdésünkre, könnyeit törölgetve Ibolya. Elmúlt 60 éves, most „előnyugdíjat" kap.

Még a macskákat sem küldik ki a hidegbe.

- Nem lopunk - folytatja János, 2005. október 25-én szabadultam, ennyi éve nem bűnözök. Így jól élek - nincs a hatósággal gondom - mondja.

Az asztalon 195 forintnyi apró hever, nem elég egy üveg borra sem. A falon egy szentkép, Szűz Mária néz vissza ránk, mellette pedig egy katonai obsitos. Béla bácsi határőr volt annak idején. - Én is voltam katona, kiskezitcsókolom - vág közbe viccelődve Optimusz -, bár a legtöbb időt a konyhán töltöttem.

Ez mindenük: a széllelbélelt hajlék asztalán ötforintosok, összesen 195 forint hever, mellette gyertyák és zseblámpa. A sátor falán Szűz Mária látható és egy katonai obsitos, ami Béla édesapjáé volt

A matracok mellett könyvek sorakoznak, Ibolya sokat olvas, de zsugázni, beszélgetni is szeretnek.

Így űzik a lomha időt, amíg új nap kezdődik.

Buthy Lilla

2017. január 12., 07:24 szerző: Buthy Lilla fotós: Koppán Viktor Dávid

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...