Hírek

2017.01.27. 20:50

Fehérvár javát szolgálta

Székesfehérvár - Régi adósságot törlesztettek a késői utódok Saára Gyula, a város egykori polgármestere emléktáblájának pénteki leleplezésével.

B. Kiss László

Saára Gyula Fehérváron született, jogi tanulmányai elvégzése után itt nyitott ügyvédi irodát. Időközi országgyűlési választáson országgyűlési képviselő lett, mandátumáról azonban lemondott, amikor 1908-ban a város polgármesterévé választották. Tíz évig állt a megyeszékhely élén, és nem könnyű időszakban lett polgármester - mindezt Cser-Palkovics András, a város mostani vezetője mondta el az emléktábla leleplezése alkalmával mondott beszédében. Saára dolgát megnehezítette a település zilált pénzügyi helyzete, illetve az elhanyagolt infrastruktúra. Az akkori kihívások ma is ismerősnek tűnnek - fogalmazott az elöljáró. Közművesítés, útépítés, az iskolahálózat bővítése, egészségügyi fejlesztések, közösségteremtés - sorolta Cser-Palkovics András a jeles előd nevéhez fűződő dolgokat. Saára Gyula villamost álmodott Fehérvárra, de közbeszólt a háború. A nagy háború alatt aztán Saára összetartotta a várost, ápolta, vigasztalta a lelkeket. Egy újabb nagy vihar, az 1918 őszén történtek kényszerítették lemondásra. Saára Gyula sok mindent áldozott Fehérvárért - mondta beszédében a polgármester, aki Saára utódját idézte, aki úgy fogalmazott, hogy a jeles férfiú nemcsak nyugalmát, nemcsak vagyonát, de az egészségét is feláldozta szeretett városáért. Ez pedig felelősséget ró az utódokra - hangsúlyozta Cser-Palkovics András, aki emlékeztetett arra, hogy néhány éve Saára Gyuláról nevezték el azt a városfejlesztési programot, ami utak, parkolók építését tartalmazta.

 

A Saára Gyula egykori lakóházán, a Kossuth utca 8. falán elhelyezett emléktábla leleplezése előtt Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke részleteket olvasott föl Saára Gyula polgármesteri székfoglalójából.

Ernyedetlen szorgalommal azon fogok törekedni, hogy a város közügyeinek lelkiismeretes intézése, a város fejlődése, haladása, polgárai érdeke, java és jólétének előmozdítása, egy céltudatos és helyes közigazgatási rendszer megvalósítása biztosíttassék.

Éppen ezért igaz szeretettel és őszinte bizalommal kérem tiszttársaimat, hogy városunk érdekében folytatandó munkában igaz szeretettel tömörüljenek azon zászló alá, amely zászlót a törvényhatósági bizottság megtisztelő bizalma adott kezembe - mondotta volt akkor Saára Gyula.

Az emléktábla a Móron élő Pintér Balázs alkotása. A szobrászművész készítette egyébként A magyar szent család zarándoklata Bodajkra című, a helyi katolikus templom előtt álló köztéri alkotást is, amelyet tavaly, agusztus 20-án avattak föl.

Az emléktáblát Cser-Palkovics András leplezte le, az ünnepségen jelen volt Horváth Gyula, a néhai polgármester dédunokája is.

A városfejlesztés legendás párosa

Tábla dukálna Saárának - ezzel a címmel közölt interjút 2014. május 20-án a Fejér Megyei Hírlap Szalai Károllyal. A helytörténész az akkor megjelent, Városfejlődés Székesfehérváron a XX. század elején című kötetében - egy másik nagy formátumú egykori polgármester, Csitáry G. Emil mellett - Saára Gyulát is nagy tisztelettel emlegeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!