Hírek

2013.01.16. 16:30

Véradás: Fejér megye előkelő helyen áll

Megkaptuk a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének statisztikáit az elmúlt év véradásairól. A számokból kiderül, hogy Fejér megye előkelő helyen áll.

Pekarek János

A Magyar Vöröskereszt megyei és területi szervezeteinek vezetői köszönik minden közreműködőnek a tavalyi évben nekik nyújtott (túlzás nélkül: életmentő!) segítséget. Ugyanis országos szinten a második, régiós szinten az első helyen végzett a helyi Vöröskereszt véradásszervezésben.

Szente Gábor a szerencsésebbek közül való: volt, aki kezét szorítva erőt, bátorságot adott neki (Fotó: Vöröskereszt)

- Országosan több mint 436 ezren mentek el tavaly vért adni, Fejér megyében ez a szám 21 085 - mondta el érdeklődésünkre Horváthné Tóth Ibolya megyei véradásszervező koordinátor. Beszélgetésünk során kiderült, hogy több más adat - befejezett véradás, kiszűrtek száma, stb. - összevetése alapján derült ki az, hogy Fejér előkelő helyen áll.

Csak néhány adat a szervezet múlt évi összesítő táblázatából. Eszerint Fejér megyében az elmúlt évben összesen 21 085 ember jelent meg véradáson. Ennél ugyan volt több véradó számos helyen (Budapesten, Pest megyében, Győr-Moson-Sopronban, Csongrádban, Bács-Kiskunban, Békésben, Hajdú-Biharban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében), azonban Fejér megyében a befejezett tavalyi véradások aránya a megjelent véradókhoz viszonyítva 91 százalék volt. Ugyanennyi  Győr-Moson-Sopronban, míg Békésben 92 százalék.

A véradást orvosi vizsgálat előzi meg, aminek során kiderül, hogy aki jelentkezett, alkalmas-e a véradásra. Druhapolcsik Viktor, az Óbudai Egyetem hallgatója véradóigazolványt is kapott a legutóbbi alkalommal (Fotó: Vöröskereszt)

- Sok bázisintézményünk van a megyében - iskolák és óvodák -, amelyek vezetői gyakran szerveznek egészségnapokat, s ide várjuk a gyerekek szüleit, felnőtt rokonait véradásra - avatott be a szervezés részleteibe Horváthné. A megyei koordinátor elmondta azt is, hogy az esetek túlnyomó többségében az akciónapokról a Fejér Megyei Hírlapból értesülnek a véradók. Az eredményesség azonban nem a mi érdemünk, hanem önöké, véradó olvasóinké. Legyenek rá büszkék, hisz életeket mentenek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!