Hírek

2017.02.24. 15:55

Máshogy dolgoznak - Az Y generáció tagjai könnyebben váltanak munkahelyet

Fejér megye - A generációs témák nagyon népszerűek mostanában a különböző tudományterületeken. Nem véletlenül: életünk nagy részére kihatnak ezek a kutatások - így a munkára is.

Laci Patrícia

Az Y generációhoz tartozó, tehát a nagyjából 1980 és 2000 között született emberek jó része már most is munkavállaló, de közülük kerül ki 2020-ra a dolgozók fele, arányuk pedig 2025-re eléri a 75 százalékot. A munkáltatóknak éppen ezért érdemes megismerniük az Y generáció attitűdjét, szemléletmódját, hiszen ezeknek az ismereteknek köszönhetően tudják majd megtartani őket az adott munkahelyen. Az 1980 után születettek ugyanis a digitális nemzedék részei, ezért már magának a munkaerő-toborzásnak, illetve a hirdetéseknek is változniuk kellene a munkaerő-keresés során.

Az Y generáció tagjai ráadásul nagy jelentőséget tulajdonítanak az azonnaliságnak és az online létnek, tehát amellett, hogy előszeretettel alkalmazzák a modern technológiát, az is elképzelhetetlen számukra, hogy ne nyomkodják még munka közben is telefonjaikat vagy egyéb okoseszközüket. Ruff Tamás szociológus szerint az egyik kirívó különbség az a nemzedékek között, hogy az előző generációk, azaz a baby boomer, s az X generáció tagjainak a biztos munkahely megszerzése, a vállalati lojalitás és a vállalat által felkínált előrelépési lehetőség fontosabb célkitűzés volt, mint mondjuk a fiatalabb nemzedékeknek.

Az Y generáció tagjai csapatban sokkal könnyebben tudnak dolgozni, mint egyedül

- Az Y generáció tagjainál leginkább a munka és szabadidő egyensúlyának kialakítása a cél, illetve az egyéni szabadság és rugalmasság megtartása. Könnyebben és gyorsabban váltanak munkahelyet, ha nincsenek megelégedve jelenlegi munkájukkal, s ők gyakran új típusú munkakörökben, illetve munkahelyekben gondolkodnak. Körükben alakult ki leginkább a "több lábon kell állni" felfogás, amely alapján azt mondják, nem szabad egy dologra alapozni az életet - magyarázta a szociológus.

Ruff Tamás úgy látja, a fiatal nemzedékek kreatívak, innovatívak, gyakran cél- és sikerorientáltak, ám sokan közülük türelmetlenek. Nem szeretik a kötöttségeket, s a nonstop rendelkezésre állást. Igénylik a lazább és rugalmasabb munkakörnyezetet.

- Egyes munkahelyek - akiknek szakmai tevékenysége engedi - rájöttek, hogy ha változtatnak a munkakörnyezeten, a fiatalabb munkavállalók jobban ki tudják bontakoztatni kreativitásukat. A fiatalokra jellemző, hogy csapatban jobban tudnak teljesíteni. Ha egy idősebb generációba tartozó vezető ezeket figyelembe veszi, s mer változtatni az eddigi bevett gyakorlatokon, illetve lehetőségeket ad a fiatalabb munkavállalók számára valami új alkotására, akkor ez motiváló hatással fog bírni. Ugyanakkor fontos, hogy az ifjabb generációk elfogadják az idősebbek tanácsait azzal kapcsolatban, hogy hogyan működnek a dolgok és folyamatok, s ne egy eltúlzott, irreális világba gondolják bele magukat - mondta a szociológus.

A témával kapcsolatban Szalay Hajnalka, az egyik gyorsétterem vezetője elmesélte saját tapasztalatait, szerinte a fiatalok jelenléte egy magánvállalkozásban abszolút serkentő hatású, mert a cégnek - amennyiben erre van lehetősége - ennek köszönhetően is folyamatos megújulásra van szüksége ahhoz, hogy a munkatársak ne "unjanak" bele a munkába. Így számos pozitív hatása van a fiatalok foglalkoztatásának.

- Ösztönző hatású lehet, ha jövőképet tudunk alkotni számukra, mely alatt nemcsak az előrelépési lehetőséget értem, hanem a cég által finanszírozott tanfolyamot vagy az adott területen kiírt versenyt, amivel még további ismeretekhez juttatjuk munkavállalóinkat. A pénz önmagában nem elegendő motiváció, folyamatos törődést igényelnek, amit ha a megfelelő munkakörnyezetben megtalálnak, akkor nagyon jól lehet velük együtt dolgozni, új stílust és lendületet visznek a munkafolyamatok elvégzésébe, ezáltal sikert hoznak a vállalkozásnak, és "oda-vissza" működő alapon mindenki elégedett - tette hozzá.

Jelenleg öt generációt különböztet meg a tudomány. Az 1920-30-as években született "veteránok"-at a Baby boom korszakosok követik, akiknek a születési ideje 1940 és 1959 közé tehető. Az X generációhoz az 1960 és 1979 között születettek tartoznak, míg az Y generáció gyermekei az 1980 és 1999 között születettek. Az ezredforduló környékén születő fiatalok a Z generáció, a 2010 környékén születők pedig az alfa generációba tartoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!