Hírek

2017.03.22. 19:35

Itt a tavasz és az új szemétkupacok

Megyei körkép - Habár egyre több civil szervezet és önkormányzat próbál küzdeni az illegálisan lerakott szemétkupacok ellen, összességében alig javult a helyzet megyénkben.

S. Töttő Rita

- A bírság kiszámítása képlet alapján történik, az alapbírság összege hatezer forinttól egészen 150 ezer forintig terjedhet, ugyanakkor a hulladék elszállításának költsége - ami akár milliós tétel is lehet - ráterhelhető az adott ingatlanra vagy a szemét lerakójára, ha annak kiléte beazonosítható - mondta érdeklődésünkre Kálmán Lilla, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi irodájának vezetője.

SZÉKESFEHÉRVÁR

Ami a fehérvári helyzetet illeti, mindig változik, hogy melyik társasház kukája mellé kerül oda nem való hulladék. Sajnos a Gólya dűlőben lévő erdőben, az Iszkai úti zártkerteknél, a Zámolyi út melletti területen állandóan újratermelődik a szemétkupac, a napokban pedig a Vásárhelyi utat az ipari parkkal összekötő út melletti "dzsindzsás" területen találtak a környezetvédők többezer üvegpalackot.

A Fórum téren felhalmozott kupacokban például három személynek az iratait találta meg az iroda, a szemét elszállításának költségét és a bírságot a három személy között osztották szét. - Azt hiszem, ez már elég elrettentő erővel bír annak érdekében, hogy a jövőben ne tegyenek ilyet - mondta az irodavezető, aki arra kéri a fehérváriakat, hogy a Palotai úti hulladékátvevő telep bejáratánál várakozó lomizóknak ne adják oda a rossz elektromos gépeiket, mert az illetők a temető környékén szétdobálják a számukra felesleges műanyag részeket. Ezt pedig ismételten a város pénzén kell elszállítani.

Egyre több a civil szervezet, aki tenni próbál az áldatlan állapotok ellen, nagy képünkön a Gaja Környezetvédő Egyesület egyik ilyen akciója Fotó: Gaja Egyesület

LAJOSKOMÁROM

Esetenként Lajoskomáromban is előfordul illegális szemétlerakás: - Jelenleg nincsen működő szemétlerakónk, ami volt, azt az önkormányzat egy EU-s pályázat keretében 2010 körül rekultiválta - mondta megkeresésünkre Mosbergerné Miklós Judit jegyző.

A közeli, nagy forgalmat jelentő 64-es főút autósai sokszor kidobják a szemetet az út mellé, de a Lajoskomáromot és Déget összekötő úton is sokan szemetelnek. Ennek az eltakarítása a plusz feladat mellett plusz költséget is jelent. Ilyenkor a lajosi önkormányzat feljelentést tesz, ám ezek általában eredmény nélkül záródnak: nem lehet utolérni a szemetelőt. A megelőzésben a mezőőri szolgálat is segít, akiknek részben az is célja, hogy a terület folyamatos bejárásával, figyelésével kicsit visszatartsák azokat, akik szemetelni szeretnének.

SÁRBOGÁRD

- Sajnos nálunk is található illegális szemétlerakóhely, a Sárbogárd közigazgatási területéhez tartozó, Alap felé vezető közúton. Itt gyakran összegyűlik a szemét, jól láthatóan. A probléma már évek óta fennáll, de igyekszünk felvenni a harcot ellene, például a közmunkaprogrammal, valamint azzal, hogy részt veszünk a Szedd Magad Mozgalomban - osztotta meg tapasztalatait Demeterné Venicz Anita sárbogárdi jegyző.

FEHÉRVÁRCSURGÓ

Fehérvárcsurgón, a víztározó környéki üdülőterületen csaknem ezer ingatlan van. Korábban ide kihelyezett szeméttömörítővel préselték össze a hulladékot, és úgy szállították el. Mivel ingyenesen lehetett használni a szerkezetet, a környékről is ide hordták a szemetet, és a tömörítő környéke állandóan tele volt hulladékkal - mondta el Schmidtné Cser Viktória, a község polgármestere. Ekkor az önkormányzat a szervezett szemétszállítás bevezetése mellett döntött az üdülőterületen is.

A Depónia gyűjtőpontokat jelölt ki, ide tehetik ki a pénzért vásárolt szemeteszsákokat az üdülőtulajdonosok. A zsákokat hétfőnként viszik el. Sajnos ez sem bizonyul megnyugtató megoldásnak, mégha sokat javult is a helyzet. Nem csak az itteniek rakják le a gyűjtőpontokon a hulladékot, hanem mások is, a túl korán kihelyezett műanyag zsákokat pedig szétszedik a macskák, a kóbor ebek meg a rókák - tudtuk meg a polgármestertől, aki szerint sok bosszúságot okoz a területen az illegálisan lerakott lom is. Pedig a Depónia három köbméternyi hulladékot évi egy alkalommal ingyenesen elszállít mindenkitől. Csak telefonálni kellene - jegyezte meg a fehérvárcsurgói polgármester, aki szerint ahhoz, hogy az árokpart ne legyen szemetes, a fejekben kellene először rendet tenni"

Csete Krisztián csóri polgármester az állandóan újratermelődő szemétdombot mutatja Fotó: Molnár Artúr

ENYING

- A saját környezetünk akkor változik előnyére, ha nem másra várunk, hanem mi magunk kezdjük a változtatást - erősítette meg Pallag Mihály, az Enyingi Borkedvelők Rendjének elnök-nagymestere. Az enyingi önkormányzat a múlt év áprilisában a borkedvelők rendjével közösen hirdette meg második alkalommal a szemétgyűjtési akciót több helyszínen, köztük a szőlőhegyen is. Az Öreghegyet körülvevő árkok mentén elszórt szemetet szedték össze vagy negyvenen. A szervezők egyúttal arra kérték a település lakóit, hogy mindenki a saját ingatlana környékét is tegye rendbe. A borkedvelők csapata fát ültetett a Batthyány általános iskola udvarán, mellyel környezetük tiszteletben tartására hívták fel a figyelmet, mintegy akciójukat jelképezve. A környezettudatos magatartás népszerűsítése folyamatos munkát igényel. Tegyük szebbé, élhetőbbé városunkat! - hangsúlyozzák a szőlős- és borosgazdák, akik idén is készülnek a tavaszi nagytakarításra.

KŐSZÁRHEGY

Évről évre önkéntesek járják be a Szár-hegyet és az egész falut, hogy a környezetbe került és szétszóródott hulladékot összeszedjék. Amint Borján Péter polgármestertől megtudtuk: március 24-én, pénteken 15 órától a Nyugdíjas Baráti Kör szervezésében szépítik meg a hősi emlékmű és a temető környezetét. A Szár-hegy "nagytakarítását" pedig egy nappal később, március 25-én, szombaton 14 órától - az Együtt Kőszárhegyért Egyesület bábáskodása mellett - végzik el az önkéntesek.

A helyi futball klub tagjai a sportpálya környékét gondozzák folyamatosan, s az év folyamán a motokrossz egyesület és a polgárőrség is szervez környezettisztasági akciót. Az önkormányzat arra kéri a falubelieket, hogy lehetőségeik és érdeklődési körük szerint csatlakozzanak valamelyik szervezet akciójához. Továbbá segítsék azon embertársaik környezetének szépítését, akiknek mindez valamilyen okból nehézséget okoz.

CSÓR, PERKÁTA

Csórott nem április 1-jei tréfa lesz, hogy összegyűlnek a falubeliek a szokásos szemetes részeket - szőlőhegy, Kopasz-hegy - kitakarítani, mondja Csete Krisztián polgármester. Több mint 10 éve tavaszi hagyományuk ez, úgy 50 helyi szokott rá összegyűlni. Perkátán a helyi vadásztársaság szervezi az akciót már 14 éve, most szombaton reggel kezdenek, és a tervek szerint 15-20 járművel haladva ebédre tisztítják meg az önkéntesek az elszórt hulladéktól a szennyezett kb. 5000 hektárt.

Budapest (str) - A jelenlegi jogszabályok alapján az ingatlan tulajdonosa felelős a hulladékért, akkor is, ha az illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. Valójában tehát mások hulladékát takaríttatja a vasúttársaság saját költségén - hangsúlyozta válaszában a társaság kommunikációs igazgatósága, amely szerint a szennyezőket azonban még tettenérés esetén is nehéz felelősségre vonni.

Gárdony és Velence határán - nem messze a vasúttól - állítólag két hónapja gyűlik a szemét Fotó: facebook

Az illegális hulladék-lerakatok mennyisége több 10 ezer köbméterre tehető a vasúti sínek mentén. Van köztük kommunális, építési-bontási, valamint zöldhulladék is. Az elszállítás azonban nem olyan egyszerű a MÁV számára, ugyanis a nagy mennyiségben felhalmozott, illegálisan elhagyott hulladékok elszállítása közbeszerzési eljárások keretében kötött szerződéses partnerekkel lehetséges. A vasúttársaság joggal "kesereg": állítják, költséges szélmalomharcot vív a MÁV a szemetelőkkel szemben. Az intézkedéseknek köszönhetően azért folyamatos a kisebb hulladék-lerakatok felszámolása, s mint elárulták, összességében 5 milliárd forintot különített el a MÁV a céltartalékában
az illegális hulladékok felszámolására.


Várjuk a fotókat!

Kérjük olvasóinkat, segítsék az illegális szeméthalmok felszámolását! Küldjenek fotót a [email protected] címre, hogy közreadhassuk lapunkban és a feol.hu-n!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!