Hírek

2017.06.16. 14:54

Városi vezetőket jutalmaztak Balatonfüreden: kétszeres Fejér megyei siker!

Balatonfüred – Fejér megyében ketten is megkapták a települések szakmai szavazatait az országban, a három lehetséges elismerésből. Az Év Polgármestere a velencei Koszti András, az Év Alpolgármestere Bálint Istvánné lett. Az Év Jegyzője elismerést a kispesti Béja Julianna vette át.

S. Töttő Rita

Balatonfüreden, a Vaszary villában tartották a városi polgármesterek randevúját 2017-ben. Bóka István polgármester házigazdaként köszöntötte Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárt, s a vendégeket. A helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Balaton parti patinás múltú városban rendezik a vizes vb hét számából az egyiket: a nyíltvízi úszást a Balatonban folytatják le. A gyönyörű városban még építkeznek, készülnek a világban is harmadik legnézettebb (olimpia, futball vb) sporteseményre.

Az idei polgármesteri találkozó a huszonharmadik - minden évben más város ad otthont az ünnepélyes díjátadásnak - a települések szakma voksai alapján nyújtanak át a vezetőknek. Bóka István szólt a vizes világbajnokság Balatonfüredre rótt feladatairól, beszámolt eredményeikről, a városfejlesztésben elért sikerekről. Pogácsás Tibor államtitkár hangsúlyozta: a magyar önkormányzatiság a rendszerváltás utáni időszak sikertörténete, a helyi önállóság kifejeződésének terepe. Az eredmények ugyan nem ritkán kisebb hangsúlyt kapnak, mint az előre mutató változások, a beruházások, építkezések és fejlesztések. A lakosság szigorúan mérlegre teszi helyi vezetőinek teljesítményét a soron következő választásokon.

 

Az Év Jegyzője, Alpolgármestere és Polgármestere Fotó: veol

Koszti András, Velence polgármestere nem számított a díjra, árulta el.

– Szerettem volna megköszönni egy korábbi támogatást Oltványi Tamásnak, a rendezvény szervezőjének, ezért regisztráltunk az eseményre Szvercsák Szilviával, Velence jegyzőjével – árulta el a díjátadót követően Koszti András, aki három éve vezeti Velencét. Őt a helyszínen, még a díjátadó előtt érte a meglepetés, amikor megtudta, hogy idén Az év polgármestere elismerést elnyerte.

– Azt gondolom, hogy eredményeket produkálni  csak úgy lehet, ahogyan például Fa Nándor is teszi. Ő azt vallja, hogy sikeres dolgokat csak profi szakemberekkel s profi módon lehet elérni, amikor a szaktudás számon kérhető. Remélem, én így válogatom ki a munkatársaimat. Amit eddig sikerült elérnünk Velencén, az ennek a szemléletmódnak, illetve az így válogatott munkatársaknak köszönhető  – szögezte le Koszti András.

A bicskei születésű Bálint Istvánné 2014-től tölti be az alpolgármesteri tisztet, ekkortól a Fejér megyei közgyűlés tagja is. 2006-től 2010-ig külsős bizottsági tag, majd 2010-2014 között helyi önkormányzati képviselő, a város és vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke, a Fidesz-frakció vezetője.

 

Huszonegy éven át dolgozott a bicskei menekülttáborban, ahol nővérként kezdte tevékenységét, majd a szakmai ranglétrán haladva szociális és ellátási osztályvezetőként segítette a menekültek mindennapi életét. Szociálpedagógiai diplomáját munka mellett szerezte. Az Év Alpolgármestere elismerést meghatottan vette át.

 

 

A jutalmazottak Szász Endre alkotását kapták ajándékul az elismerés mellé Fotó: Igari Balázs

- Alpolgármesterként folytatom a korábbi munkámat, amelyhez értek, s amely egyébként szívügyem is: a segítés. Területem a szociális és az egészségügy, a kulturális és egyéb rendezvények szervezése. A város lakóinak többsége személyesen is felkeres, bizalommal fordulnak hozzám. De én magam is folyamodhatok hozzájuk, s ez a kölcsönösség ad erőt az esetenként felmerülő nehézségek megoldásához – foglalta össze röviden szakmai-politikai küldetését.

 

Hitvallását kicsit emelkedetten így fogalmazza meg: ”Jó dolog fontosnak lenni, de fontosabb jónak lenni.” Családjának is köszönetét fejezte ki Az év alpolgármestere megtisztelő cím elnyeréséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!