Hírek

2016.01.26. 14:17

Fél éve ázik a plafonja, kinek lenne a dolga megoldani?

Székesfehérvár – Tavaly nyár óta ázik Erzsébet vécéjének és fürdőszobájának plafonja. A fölötte lakó elvileg felújította a fürdőszoba csöveit, s a fővezetékek sem szivárognak, az ázás azonban nem múlt el. Kinek mi lenne a dolga egy ilyen esetben?

Házi Péter

Barnás karéjokat rajzolt a víz olvasónk vécéjének plafonjára, a rajzokból ítélve nem most kezdődött a folyamat. A szomszédos fürdőszobában is láthatóak a foltok, de ott egy fokkal jobb a helyzet. Az egyik Budai úti tízemeletesben lakó Erzsébet tavaly nyáron jelentette be a lakásokat kezelő I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezetnek a leázást. Mint mondja, kétszer jártak kint, fotókat készítettek és jegyzőkönyvet vettek fel, de ezen kívül semmi nem történt az ügyben. Annyit mondtak nekik, fugázza ki a csempe és a fürdőkád közötti részt, szerinte ez azonban nem oldja meg a problémáját.

– A bejelentést követően, még júniusban  megnéztük a panaszos feletti lakás fürdőszobáját, ahol igen elöregedett vezetékeket találtunk. A fürdőszobai zuhanyzás után kifolyó víz ráadásul a réseken is lejuthat az alatta lévő lakásba, így felújítást javasoltunk – mutatja az ezt alátámasztó fotókat Ódor Zoltán, a szövetkezet munkatársa.

– A felettem lakó megígérte, hogy elvégzi a szükséges felújítást, ez tudomásom szerint meg is történt, ám a leázás továbbra sem szűnt meg. Nem tudom, kihez forduljak, azt gondolom, a kilencezer forintos közös költséget azért fizetjük, hogy az ilyen problémákat megoldja a szövetkezet – kontráz olvasónk.

Tavaly nyár óta ázik Erzsébet vécéjének és fürdőszobájának plafonja Fotó: Molnár Artúr

A szövetkezet egyik szakembere a hiba fennállása miatt egy héttel ezelőtt a teljes lépcsőházat végigjárta és megállapította, hogy a közös tulajdonban lévő vezetékszakaszokon nincs szivárgás. Habár láthatóan történt valamilyen felújítás az eggyel feljebb lévő lakás vizes helyiségeiben, Ódor Zoltán azt gyanítja, hogy mégiscsak a panasz fölött lévő lakásban kell keresni a hibát. Mivel ott a kád oldalát az első bejelentés óta elburkolták, ránézéssel nem lehet megállapítani, rendben vannak-e a vezetékek a burkolat mögött.

– Biztos, hogy egy felújítást követően nehéz rászánnia magát az embernek, de mégiscsak szükséges lenne kibontani a kád oldalát, hátha ott szivárognak a vezetékek. A szövetkezet ezt nem írhatja elő, így a két tulajdonosnak kellene ebben dűlőre jutnia. Természetesen van a háznak tömbbiztosítása, így a kárt, a javítás költségét állná a biztosító, ugyanis a szerződés szerint a biztosítás a közös vezetékszakaszokra plusz egy méterre terjed ki – tette hozzá Ódor Zoltán, aki szerint amennyiben a két tulajdonos között nem születik ez ügyben egyezség, akkor panaszosunk az önkormányzatnál kérhet birtokvédelmi eljárást a leázás miatt.

A szövetkezet tapasztalatai szerint gyakori az a fajta leázás, ami a szigetelések, fugázások hiányával magyarázható, az ominózus esetben ezért kérték a lakóktól, hogy végezzék el a szigetelést. Kérdésünkre, mikor cserélik ki a közös víz- és szennyvízvezetékeket, Ódor Zoltán elmondta, tavaly a házban két strangnál is cseréltek fővezetéket, a szükség dönti el, hol, mikor cserélik ki újra ezeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!