Hírek

2017.01.05. 18:20

Félmillió is lehet négyzetmétere

Székesfehérvár - Vennének az emberek új építésű lakásokat, de 2016-ban nem épült annyi, hogy a kínálat utolérje a keresletet. 2017-ben viszont közel 1000 új lakás épül meg Fehérváron.

Kocsis Noémi

Jó hír, hogy 2017. az elmúlt évek legtöbb új építésű lakását hozza majd magával Székesfehérváron. Jelenleg egy híján húsz megkezdett társasház-építkezés van folyamatban a városban, többet közülük tavasszal, vagy nyár elején át is adnak. Rossz hír viszont, hogy a kereslet felveri az árakat, így hamarosan a négyzetméterenkénti félmilliós ár sem lesz egyedi.

A tavalyi esztendőben a kormány által a piac megmozgatására bevetett CSOK még nem tudta meghozni a várakozások eredményét - egyszerűen nem volt annyi, ehhez szükséges új építésű ingatlan. Országosan 22 ezer új ingatlan épült, de a 35 ezer CSOK-igénylő az összesen elköltött 80 milliárd forint 70 százalékát bizony nem új ingatlanra fordította, hanem használtra.

Pedig a szakértők szerint a szisztéma most már igazán működőképes lehetne: az induló szigorhoz képest ma minimálisra csökkentett feltételrendszer teljesítésével szállhat ringbe a vevő a bankoknál. Igaz, az igénylők 20 százaléka még így sem felel meg, ők sajnálatosan a jelenlegi kondíciókkal is kiszorulnak az állam által felajánlott kedvezményből.

Már Fehérváron is megjelentek az új építésű, minőségi lakások, amelyek négyzetméterárai alacsonyabbak a fővárosi társaikénál
Fotó: Molnár Artúr

A hírek 800-1000 új építésű lakásról szólnak a városban 2017-re és ezt megerősítik az egymás építési engedélyeiről és projektjeiről értesült szakmabeliek is. Mint egyikük, Viktor Ferenc ingatlanszakértő, a Viktoringatlan ügyvezetője mondja, gyakorlatilag óriási, a 2004-es recesszió előtt tapasztalt mértékű új lakás szabadul rá a piacra. Az idén mintegy 44 ezer új ingatlan létesítése várható az országban.

- A kereslet nagy. A jelenleg megkezdett fehérvári építkezések közül vannak olyanok (belvárosi, frekventált helyen épülők, a közintézmények, hivatalok közelében), ahol már most is 500 ezer forintért kínálják az új lakás négyzetméterét - mondja a szakember, akinek cége szintén beruházó, ők saját, már teljes egészében értékesített projektjüket késő nyárra ígérik átadni a Móricz Zsigmond utcában.

- A 2016-os átlagos 350 ezres négyzetméter ár sem lesz tartós, idén inkább 400 ezer forint körül alakulnak az új lakások négyzetméter árai.

Ezzel együtt a használt lakás, a panel viszont elértéktelenedik, olcsóbb lesz. Most úgy kalkulálható, úgy 2019-re szállnak lejjebb, 400 ezer forint alá az új építésű lakások árai is, mert a beruházók is megérzik, hogy a piac felverte magas áron már nem eladhatóak - magyarázza a szakértő.

Így akinek amúgy sem sürgős a vásárlás, jobban jár, ha kivár, s csak 2018-ban, 2019-ben mutat vételi szándékot, amikor már a jelenlegit megközelítő árakkal számolhat. Mivel két év múlva a mostanihoz képest mondhatni rengeteg új lakás lesz a piacon, viszont akkorra már meg fog csappanni a lehetséges befektetők száma, az építtetők hajlandóak belemenni a nyomottabb árba is, csak hogy a felhúzott társasházak lakásai ne maradjanak a nyakukon. Összességében a szakértő szerint elmondható, hogy mind az új, mind a használt lakások árai most lesznek a legmagasabbak. (Mint említettük, a használtaké 2018-ban alábbszállhat.)

A fehérvári önkormányzat adatai szerint 2016-ban a közigazgatási területükhöz tartozó 24 településen 337 lakóegységre adtak építési engedélyt, beleértve az ingatlan tervezett létesítéséről érkezett bejelentéseket is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!