Félő, hogy mindkét kicsit végleg elveszíthetik a fiatal szülők

Mariann megböki a mellette ülő fiút, mikor két fiatal anyuka két tündéri babájával a karján besétál a gyorsétterembe, ahol találkozót beszéltünk meg. Krisztián szeme megtelik könnyel, elnézést kér: ha olyan korú apróságot látnak, mint az övék, elsírják magukat. Krisztián eddig alig párszor, egyhetesen láthatta az idén február 27-én született kisfiát, Gáborkát. A nagyobbikat, Mercédeszt pedig még a születésnapján sem.

A két huszonéves szülő, Görbe Mariann és Babai Krisztián kapcsolata a nő családjával már az első gyermek várásánál sem volt felhőtlen. Az anya ellenezte, hogy a nincstelen, állástalan fiúval jár a lánya, akihez ráadásul igen hamar oda is költözött. A fiatalok egy ideig Krisztián anyjának házában laktak, mikor Mariann teherbe esett. A megroggyant tetejű, lakhatatlanná vált épület alkalmatlan volt egy csecsemő lakhelyéül, így a családgondozóval egyetértésben Mariann anyjánál helyezték el a kislányt ideiglenesen, míg albérletet nem találnak.

– Nagyon megdöbbentünk, hogy anyám és az élettársa már a kislány végleges felügyeletére adott be kérvényt – mondja a fiatal anya. – Hat hónap alatt megfelelő körülményeket teremtettünk, Krisztiánnak lett munkája, a tetőt, a kéményt megcsináltattuk. Még a védőnő is elismerte, hogy most már olyanok a lakásviszonyaink, hogy vissza lehetne hozni Mercikét.

Ám ebből végül nem lett semmi. A kislány nevelőjének – bírósági végzéssel – a nagymamát jelölték ki. Ezt körültekintő előzetes eljárás előzte meg, az érintett felek pszichológiai alkalmassági vizsgálatával. Mariannt néhány kérdés megválaszolása után bomlékony lelki állapota, gyenge kötődési készsége és a két hónapos lánya iránt tanúsított „következetlen szülői engedékenysége" miatt pszichésen teljesen alkalmatlannak nyilvánították. Krisztiánt szélsőségesen indulatos, gyenge önkontrollú, nárcisztikus jellemű és hazudozásra hajlamos emberként írták le. Ehhez elég volt mesélnie a Mariannéhoz hasonlóan zaklatott, egy agresszív alkoholista apa árnyékában eltelt gyerekkoráról, mert a szakértő zömében erről kérdezgette. A bírósági iratokban az szerepel, hogy az apa csak a per során ismerte el gyermekeit sajátjaként, holott Krisztián mindkét szülésnél bent volt a szülőszobán a párja mellett.

Ijesztő egyébként, hogyan lesz két, nagyon szerény anyagi helyzetű és rossz érdekérvényesítési képességű fiatal emberből megbízhatatlan, együttműködésre alkalmatlan állampolgár. Elég hozzá például egy elmulasztott kötelező ultrahang, ha nincs pénz rá, hogy a 30 km-re lévő megyeszékhelyre buszozzon valaki elvégeztetni. Vagy egy zárt kapu, amin keresztül hiába kiabál befelé, hogy engedjék meglátogatni a kislányát. Néhány meghiúsult látogatás pedig egykettőre egyenlő lesz a kapcsolattartás sorozatos, tudatos elmulasztásával.

A pszichológus szakértő a nagymamát bizalmatlannak, átlagostól elmaradó felelősségtudatúnak írta le, de alkalmasnak minősítette nevelőnek. Közben Mariann várandós lett Gáborkával. A párt a szülés előtt néhány héttel hidegzuhanyként érte egy értesítés: nem fogják tudni hazavinni a születendő babát.

– Egy hét után megjelent a kórházban Mariann anyja és az ottani dolgozók segítségével elvihette a kisfiunkat. Azóta hiába akarjuk látogatni, megint nem engednek be. Egyszer sikerült a falujukban az utcán találkozni, a kicsiket sétáltatták, akkor a nagymama azt kiabálta Mariannak: ezekhez a gyerekekhez neked már semmi jogod!

Megkerestük a nagymamát, ő azonban nem kívánt beszélni az esetről. A területileg illetékes megyei kormányhivatal illetékesétől hivatalos megkeresésünkre azonban azt a választ kaptuk, bírói döntést a gyámhivatal nem vizsgálhat felül, s nem volt automatizmus a második gyermek elvételében, „ha a veszélyeztető környezeti körülmények változatlanul fennállnak, akár személyi, akár tárgyi vagy környezeti hatásokról van szó."

Az apa jelenleg egy vágóhídon dolgozik, lakáskörülményeik rendbe jöttek, nagyon szeretnék visszakapni a két kicsit, de úgy érzik, erre egyre kevesebb a remény. Krisztián könnyezve említi a gyámügyintézővel esett legutóbbi beszélgetésüket, mikor kérdésére – Akkor én már nem is fogom nevelni a gyerekeimet? – az ügyintéző azzal válaszolt: – Inkább annak örüljön, hogy egyáltalán vannak.

SZERINTEM

Mégis, kinek a gyereke? – állhatna a fenti történet összefoglalójaként. De egy így túl egyszerű lenne. Törvény feszül össze jogszabállyal, láthatólag mindenki jót akar, az újságíró meg legfeljebb a megérzésére hallgathat. És az azt súgja, hogy ez egy nem kellőnek körbevizsgált, túl gyorsan eldöntött ügy. Hogy túl rigorózus, uram bocsá igazságtalan szakértői vélemények születtek. Hogy senki sem válaszolja meg, miért lehet elvenni egy szoptatott kisbabát az anyjától. Hogy lehet két huszonévesből jó szülő még. Persze ehhez az kellene, hogy ezt a képességüket bebizonyíthassák végre.Kocsis Noé[email protected]