Hírek

2014.11.25. 18:55

Fertályos huncutság - A kedvelt szobornál ünnepelték a Katalinokat

Székesfehérvár - Nem kopogott, nem locsogott, viszont kapott virágot és meg is gratulálták, mármint a Katalinokat a hagyományos ünnepségen.

Kocsis Noémi

A város egyik legkedvesebb hagyományaként kedden délután ismét sokan gyűltek össze az egykori fertályos asszony, Kati néni Kocsis Balázs alkotta szobránál, ahol a város elöljárói minden évben köszöntik a Katalinokat. A műsort ezúttal is a Tilinkó zenészei és az Alba Regia Néptáncegyüttes senior csoportjának táncosai adták a Liszt Ferenc utcában.

Egy élet egy emberöltőig tart, de egy jó név, az bizony örök , kezdte idei köszöntőbeszédét Cser-Palkovics András polgármester, aki arról is szólt, az ünnepek egyértelműsége mellett a hétköznapokban megvalósuló összefogás, együtt gondolkodás néha nehezebb, mégis ez visz előre egy közösséget. Fehérváron jó élni, mondta.

Az időjárás igen kegyes volt, nem volt kopogás, se locsogás, mármit meteorológiailag nem, mert emberi érintkezésben nagyon is volt, hárman éppen mellettem tárgyalták meg, hogy bizony ők még sokszor vettek libafertályat a város híres Kati nénijétől. Majd a mellettem álló úr mesélte el, hogy egyik partnerének rokona volt Kati néni - egyszóval ha a keddi ünneplő gyülekezetet egyesével megkérdeztük volna, bizony, jónéhány még ma is élő, szájról-szájra hagyományozódó Kati-néni történettel lennénk gazdagabbak most.

Az immár sok esztendeje mindig november 25-én megtartott hagyományos Katalin-napi ünnepség sokak kedvence az év során, s méltán: ahogy mondani szokás, semmi hókuszpókusz nem köríti, egyszerűen összejönnek a Liszt Ferenc utcában a Katalinok és rokonságuk, érdeklődők, piacosok, családok, gyerekek, városi elöljáról, zenészek és őstermelők, s persze ott van maga Kati néni is, bronzvalójában, s mosolyog rendületlenül, fejét a sokaság felé fordítva. Éppen ez a huncut fertályos mosoly adja meg sajátosságát, ezért nem tud mellette elmenni se itt élő, se turista anélkül, hogy meg ne simogassa s szeretetteliségtől mára fényesre suvickolódott orrát, vagy ne fényképezkedne vele legalább egyet. Kati néni ma is példát mutat, ahogy Földi Zoltán, az ünneplőket a megemlékezés után a Zsuptipróba, azaz a Felsővárosi Közösségi Házba, a szintén hagyományos Katalin-bálba invitáló felsővárosi önkormányzati képviselő is érzékeltette beszédében.


A Tilinkó zenekar tagjai (közülük ketten, balra Kneifel Imre, hátul Juhász Balázs) évek óta szórakoztatják népzenéjükkel a Katalinok megünneplésére összegyűlt székesfehérváriakat
Fotó: Molnár Artúr

A színes és lelkes laudációk után végül szép virágcsokrot kapott Kati néni szobra és fehér gerberát a jelenlévő hölgyek. A hagymás zsíros deszkáról, teáról, almáról most is a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete gondoskodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!