Hírek

2017.03.04. 14:05

Számos olyan emléke van Waliduda Dánielnek, amit soha nem fog elfelejteni

Dolgozott az Európai Parlamentben, a varsói Miniszterelnöki Hivatalban, de az Oktatási Hivatal munkatársa is volt. Tanult macedónul, oroszul és lengyelül is. A Finnugor Kulturális Főváros 2016 program egyik szervezője, és az egyetlen hazai havi meleglap szerkesztője. Ő Waliduda Dániel.

Szanyi-Nagy Judit

Fehérváron született 1989-ben, de Iszkaszentgyörgyön nőtt fel, mint a szülei, nagyszülei. Az alsó tagozatot az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély általános iskolájában, míg a felsőt a fehérvári Hétvezér matematika-számítástechnika tagozatán végezte el. Sokaknak a Tóparti gimnáziumból is ismerős lehet: ott humán tagozaton végzett.

A jobb oldali képen Waliduda Dániel látható az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély előtt állva, Marina Kaljurand észt külügyminiszterrel együtt.

- Az első meghatározó élményem az volt, amikor hárman megnyertük a városi európai uniós versenyt, majd pár hétre rá a Hétvezér igazgatójával, Tölgyessyné Jutka nénivel ketten átvettük az EU-zászlót az akkori külügyminisztertől. A középiskolában három éven át szavaztak nekem bizalmat az iskolatársaim a diákönkormányzat vezetéséhez - mesél motivációiról Dani. Mivel a közélet továbbra is érdekelte, jelentkezett az ELTE politológia szakára, majd egy év után orosz-lengyel szakirányra is. Volt, hogy egy félévben 19 tárgyból kellett vizsgáznia, de mindkét szakot elvégezte:

- A politológiát a téma, az orosz-lengyelt különösen a közösség és a nyelvtanulás miatt szerettem igazán - mondja. 2016-ban nagymamája javaslatára elkezdte a jogász képzést is a Pázmányon, levelező szakon:

- Akkor az Oktatási Hivatalnál dolgoztam, másként nem ment volna a kettő. Nem tudom megfogalmazni, miért vonzott mindig is az államigazgatás. Talán egyfajta kötelességtudat, a közösségért tenni akarás miatt - emeli ki.

Dani a nyelvtanulásban is képezte magát. Angolul beszél a legjobban, mert ezt gyakorolja leginkább, a németből még mindig sokat ért, ha szövegeket olvas. Az egyetemen oroszt tanult, Minszkbe is eljutott, de másfél évig a macedón nyelvvel is ismerkedett. - Sajnos gyakorlatilag semmire sem emlékszem a nyelvből, de sosem felejtem azt az egy hetet, amit Szkopjéban töltöttünk. A bölcsészkar dékánjának dolgozószobájában ültünk, amikor - macedónul - elmeséltem neki, hogy a születésnapomat ünneplem. Erre ő azt mondta: válasszak két könyvet a polcairól, megkapom őket ajándékba. Az orosz-macedón és a lengyel-macedón szótárakat választottam, azóta is ott vannak a nappalimban - idézi fel az emlékeket. - A szívemhez a lengyel nyelv áll a legközelebb. Nagyapám is lengyel állampolgár volt, a második világháború után került Iszkára bányászként, a családi nevünket is tőle örököltük. Az viszont a mai napig fáj, hogy - a családi örökség ellenére - - sajnos, az öt idegen nyelv közül pont ez megy a legnehezebben - vallja be.

Dani 2016 szeptemberében az esztergomi Finn-Magyar Testvértelepülési Konferencián Iszkaszentgyörgyöt és a kulturális év programjait mutatta be Fotók: Waliduda Dániel

Mindemellett alapítása óta szerkesztője az ingyenes, havonta megjelenő Humen melegmagazinnak: - Régóta fontosnak érzem, hogy tegyek a meleg közösségért, a láthatóságért. Életem legbüszkébb legboldogabb pillanata volt, amikor édesapám és édesanyám végigsétált velem a tavalyi Pride-on. De azt sem felejtem, amikor azt mondták: "Nem az számít, kivel, hanem, hogy boldog legyek."

A Finnugor Kulturális Főváros projektvezetője

Iszkaszentgyörgy 2016-ban sikeresen pályázott a Finnugor Kulturális Főváros címre. A pályázat beadása Gáll Attila polgármester ötlete volt, Waliduda Dánielt később projektvezetőnek választották. - Kevesen tudják, de az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély adott otthont a második világháború bombázásai idején a Finn Köztársaság Nagykövetségének. Innen ered a szoros kapcsolat. Két finn díszpolgárunk is van: Ari S. Kupsus budapesti galériatulajdonos, valamint Jari Vilén, az Európai Unió Európa Tanácsba delegált nagykövete. Ez a kétezer fős falu tavaly 25 millió ember fővárosa volt szerte a világon - mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!