Fogvatartottak karácsonya - „Amíg megy a dal, nem itt vagyunk”

„Mondd, hány perc az ünnep?" – éneklik épp Zorán dalát a fogvatartottak a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában. Ottjártunkkor épp a karácsonyi műsorra készülnek, jó hangulatban, gitárszóval, hangos duruzsolás, „sztorizgatás" közepette.

Még a kívülről jött (és távozó) ember is fel tud oldódni a zárt, adventi miliőben, és elfeledkezik az őt is körbezáró falakról. Búskomorság helyett pozitív energia tölti meg a teret, bizakodás és remény van a levegőben. Ünnepi, felszabadult és emberségesebb a hangulat a fogvatartottak között is. Ha előfordulnak is konfliktusok, gyorsan elsimulnak. Most együtt kell felidézniük gyerekkoruk karácsonyait.

Fotó: Koppán Viktor

– Két dologba tudunk itt bent kapaszkodni, a zenébe és a Jóistenbe – mondja a „gitáros szekció" egyik énekese, aki kérte, neve és arca ne szerepeljen a cikkben. A legtöbben teljesen érthető okokból névtelenül nyilatkoznak, de mindannyian kedvesek és nyitottak: vannak, akik a fotózást is vállalják a kérésünkre.

A terem másik felében kézműves ajándékok és karácsonyfára való díszek is készülnek. Erre a helyre, a szakkörbe, mindenki önként megy. Ez nem munka, itt a fogvatartottak kikapcsolhatnak, megnyugodhatnak. Az alkotó tevékenység, a zenélés kiemeli őket a pillanatnyi állapotból, kizökkenti őket a mindennapok egyhangúságából. Lefoglalja őket.

– Amíg megy a dal, nem itt vagyunk – fogalmaznak. A hazavágyódás általános, ebben nincs is semmi meglepő.  – Ezen át kell lendülni – mondják. Sokan a tavalyi karácsonyt is börtönben töltötték, van, akinek ez már a nyolcadik. De talán – mondják a fogvatartottak – Endrének a legnehezebb most, neki ez az első karácsonya, amit bent tölt. Ő azt mondja, minél gyorsabban eltelnek ezek a napok, annál jobb. Márpedig a kézműves szakkörben peregnek a percek.

– Több művész van közöttük, mint gondolnánk – kezdi Palicska Anett bv. főhadnagy, reintegrációs tiszt, aki a kreatív foglalkozást koordinálja.

Megtudjuk, vannak azért „nehéz esetek" is, olyan „kezelhetetlennek" titulált fogvatartott például, aki csak a foglalkozáson találta meg a helyét. Mint egy eminens diák, alig várja, hogy mehessen, és ugyanígy várja a pozitív visszajelzést is a nevelőnőtől. Láthatóan élvezi, amit csinál.

A többi között mécsessel megvilágított betlehemek készülnek, sapkás, hungarocel  hóemberek, láncfüzérek, festett kövek. Előbbiekből karácsonyfadísz és a családtagoknak szóló ajándék lesz, utóbbiak vitrinbe kerülnek.

Az aprólékos műveletek türelmet és odafigyelést igényelnek. – Át kell lépni a saját korlátaikat, itt meg tudják mutatni, mit tudnak és fejlődik az empátiás készségük is – teszi hozzá a reintegrációs tiszt, aki a huszonegy év alatt több tízezer fogvatartottal foglalkozott.

A rabok szerint sokan új dolgokat fedeznek fel magukban, olyan képességek kerülnek elő, melyekről nem is gondolták, hogy megvan bennük. Egy fogvatartott rögtön meg is jegyzi, ő a börtönben tanult meg varrni. Baracskán tehát ezek az ünnepváró napok, nem olyanok, mint a többi nap. Nem karácsonymentes ez az időszak az objektum falai között sem.

A fogvatartottak fenyőfát díszítenek, szenteste pedig az étkezés is más: az intézet törekszik arra, hogy tradicionális ételek kerüljenek az asztalra. Sokan vesznek részt ilyenkor a karácsonyi istentiszteleteken, szentmiséken is.

És nem is teljesen családmentes a karácsony: vannak „evsz-esek" (akikre enyhébb végrehajtási szabályok vonatkoznak), akik haza is térhetnek pár napra. Az adventi készülődés közepette már számolják vissza a napokat. Mások az „ünnepi beszélőt" várják, melyre mindig pár nappal karácsony előtt kerül sor. Ők pár órányi időt kapnak ajándékba, időt, melyet a szeretteikkel tölthetnek. Ilyenkor adják elő a másfél órás zenével, versekkel tűzdelt karácsonyi műsorukat is.