Hírek

2016.05.27. 19:20

Furcsa módon kapta vissza a pénzt

Székesfehérvár - Egyik kollégám 300 forintját benyelte egy masina, viszont a gépet üzemeltető cég szokatlan formában térítette vissza az összeget.

Laci Patrícia

Szinte mindennapos történet, ha valamely automata vagy gép benyel némi aprót. Viszont a masina hibáját már nem mindenki szokta bejelenteni. Természetesen ennek nincs akadálya, ugyanis a gépek üzemeltetőinek kötelességük feltüntetni egy telefonszámot, amelyen jelezni tudják a fogyasztók a problémát.

Egyik kollégám is megtette ezt a procedúrát még május elején, amikor is az egyik masina 300 forintját nyelte be. Miután a kollégám üzenetrögzítőre elmondta a problémáját, küldött neki a cég egy sms-t, amiben kérték, hogy adja meg a címét és a nevét. A kollégám ezt meg is tette, s rá bő egy hét múlva vissza is kapta a 300 forintját postai úton. A borítékban egy darab papír volt, amelyre semmit sem írtak rá, ellenben akkurátusan, celluxszal felragasztották a pénzérméket.

A levélben csak a pénzérmék voltak benne, a gépeket üzemeltető cég vezetője szerint ennél jobb megoldást nem tudtak kitalálni, emellett már 10 éve így küldik vissza a pénzt a panaszosoknak

Arról, hogy ez a fajta visszafizetés szabályos volt-e, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot kérdeztük meg.

- Valóban szokatlan ez a fajta pénzvisszafizetés, de egyáltalán nem jogszerűtlen - mondta Perger Mónika főosztály-vezető-helyettes, majd hozzátette: - Ami kifogásként felmerülhet, az az, hogy a vállalkozó köteles lett volna egy egyedi azonosítóval ellátott jegyzőkönyvet is felvenni a panaszról, és ezzel együtt megküldeni az összeget a fogyasztónak.

A gépet üzemeltető cég vezetőjét is felkerestük, aki elmondta, hogy az elmúlt 10 évben mindig a cellux-módszert választották, ha vissza kellett fizetniük a pénzt a panaszosoknak. A neve elhallgatását kérő úr szerint ez egy bevált rendszernek számít.

- Nem is tudnánk ilyen csekély összeget ennyire egyszerűen visszafizetni más módszerrel - tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!